5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Történelmi szégyen fenyegeti a kirúgással Arne Slotot

Létrehozva2025. 10. 21. 09:00

Váratlan hullámvölgybe került a Liverpool. Arne Slot egyelőre nem talál megoldást a problémákra, ez akár az állásába is kerülhet.

A címvédő Liverpool kiváló formában kezdte az idei Premier League-szezont: Arne Slot együttese az első öt fordulót hibátlan mérleggel zárta, és a tabella élén állt. Az utóbbi hetekben azonban megtorpant a lendület, és a csapat hullámvölgybe került, amelyből egyelőre nem sikerült kilábalni. Egyes találgatások szerint még a holland vezetőedző pozíciója is veszélybe kerülhet. Ez pedig azt jelentené, hogy Slot is csatlakozna azoknak a nagynevű menedzsereknek a sorához, akiket címvédőként menesztettek.

Arne Slot először szenvedett zsinórban négy vereséget a Liverpool kispadján
Arne Slot először szenvedett zsinórban négy vereséget a Liverpool kispadján (Fotó: Jan Kruger)

A Premier League 33 éves történetében eddig hat alkalommal fordult elő, hogy az előző szezon bajnokának edzőjét a következő idényben leváltották. Ha tovább folytatódik a nyeretlenségi széria, nem kizárt, hogy Arne Slot lesz a hetedik ilyen sorsra jutó tréner, különösen annak fényében, hogy a Vörösök a nyári erősítések ellenére sem tudják megközelíteni a tavalyi teljesítményüket.

Világhírű edzőkhöz csatlakozhat Arne Slot

A Liverpool történetében még soha nem menesztettek edzőt közvetlenül a bajnoki cím után. Most ez a szégyen fenyegeti Slotot. Máshol persze igen: a legfrissebb ilyen eset 2018-ban történt, amikor a Chelsea menesztette olasz menedzserét, Antonio Contét, mindezt annak ellenére, hogy az első, 2016/2017-es idényében bajnoki címre vezette a londoni együttest. Ez a helyzet kísértetiesen hasonlít Arne Slot jelenlegi szituációjához: ahogyan a holland szakember, úgy Conte is túlszárnyalta az elvárásokat első idényében, ám címvédőként már nem sikerült megismételnie a bravúrt.

Ezt megelőzően 2017-ben és 2016-ban is hasonló sorsra jutott a Leicester Cityvel csodát tevő Claudio Ranieri és a szintén chelsea-s José Mourinho is. Előbbit 13 meccsel a bajnokság vége előtt zavarták el, miután címvédőként a kiesés szélére került a csapat, míg utóbbit már decemberben lapátra tették, mert az első 16 bajnokijából 9-et elbukott a csapattal.

De nem járt jobban Roberto Mancini sem: hiába vezette története első bajnoki címéhez a Manchester Cityt 2012-ben, a következő idényben nemcsak, hogy nem tudta tartani a lépést a városi rivális Uniteddel, de még az FA-kupa döntőjét is elveszítette, méghozzá a kieső Wigan ellen.

A legkülönösebb eset, amikor bajnokságot nyerő edzőt menesztettek a Premier League 1992-ben íródó történetében, Carlo Ancelotti nevéhez fűződik. Az olasz szakember a Chelsea-nél éppen első szezonjában ért el bajnoki címet, melyet 2011-ben egy ezüstérem követett. Ennek ellenére a klub vezetősége mindössze néhány órával a bajnokság utolsó fordulója után vált meg tőle, noha a csapat csak néhány ponttal maradt el az első helytől. A Blackburn Rovers ezzel szemben valamivel visszafogottabb megoldást választott: a meglepetésre bajnoki címet szerző Kenny Dalglish már a következő szezont nem edzőként kezdte meg, hanem futballigazgatóként folytatta pályafutását a klubnál.

Az említett hat eset alapján egyértelműen kirajzolódik egy minta, amely különösen aggasztó lehet Arne Slot számára. Általában ugyanis akkor váltak meg bajnok edzőtől, amikor az első szezonban messze túlszárnyalta a várakozásokat, ám a következő idényben a csapat visszaesik a realitás talajára. Ez a tendencia idén is tetten érhető, ami azt jelzi, hogy Slotnak mihamarabb meg kell találnia a megoldást. Amennyiben a mélyrepülés novemberben és decemberben is folytatódik, könnyen elképzelhető, hogy már a következő naptári év elején új arcot látunk majd a Liverpool kispadján.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.