
Megnevezték Arne Slot utódját, máris új edző után néznek Liverpoolban
A Liverpool rendkívül nehéz időszakon megy keresztül az utóbbi időben. Egyesek máris másik edzőt ültetnének Arne Slot helyére.
Váratlanul nehéz helyzetbe került a Vörösök holland vezetőedzője, hiszen a tavalyi bajnoki cím és a nyári rekordigazolások után mindenki arra számított, hogy sétagalopp lesz a következő Premier League-győzelem. Ehelyett most, zsinórban három vereséget követően, a szurkolók és a szakértők egyaránt azt fejtegetik, hogy mi a fene történt Arne Slot csapatával? A korábbi spanyol válogatott középpályás, Gaizka Mendieta már ki is ejtette a száján a holland szakember lehetséges utódjának nevét – Szerinte a klub egykori ikonikus alakja, Xabi Alonso lehetne a legalkalmasabb a Liverpool irányítására.

Amikor Jürgen Klopp bejelentette, hogy kilenc év, egy Premier League és egy Bajnokok Ligája győzelem után távozik a csapattól, a szurkolótábor joggal érezte bizonytalannak a jövőt. Slot azonban már az első szezonjában elérte azt, amihez a németnek öt év kellett: bajnoki címhez vezette a Vörösöket. Természetesen az igazsághoz hozzátartozik, hogy az előző idény sikercsapata inkább Klopp öröksége, mintsem Slot munkájának gyümölcse.
Liverpool legenda válthatja Arne Slotot
A jelenlegi idény azonban egyelőre csalódást keltően alakul. Szoboszlai Dominik együttese nem tudta átmenteni a tavalyi formáját, és a visszaesés következtében egyre több kritika éri Slotot. Olyannyira, hogy Mendieta már az utódlásról beszél. A Valencia korábbi középpályása szerint a Real Madrid jelenlegi edzője, Xabi Alonso lenne a legideálisabb jelölt a posztra.
Szerintem nagy előny, hogy ismeri a klubot, a várost és a kultúrát. Nem hiszem, hogy a szerződtetése szóba került volna idén nyáron Arne Slot fantasztikus első szezonja miatt. Amennyiben a jövőben új edző után nézhet, biztosan ott lesz a neve a listán
– idézi a játékost a Liverpool.com.
Arne Slot szerződése 2027-ig érvényes, és sajtóhírek szerint már a hosszabbításról is tárgyaltak vele. A mostanihoz hasonló forma visszaesés példátlan Slot irányítása alatt, és akár félbe is szakíthatja az egyeztetéseket, amennyiben a klub tart attól, hogy ez a tendencia a jövőben is folytatódik.






