
„A feleségem mentette meg az életemet" - alkoholista volt az ünnepelt világsztár
Nem kertel a múltjáról a Manchester United és az angol válogatott legendás csatára. Wayne Rooney elárulta, felesége, Coleen mentette meg az életét, amikor alkoholgondokkal küszködött.
Wayne Rooney öt Premier League-címet szerzett a Manchester Uniteddel, 2008-ban pedig elhódította a Bajnokok Ligája trófeáját a csapattal. Ezúttal nem a futballról beszélt, életének nehéz és küzdelmes korszakáról nyilatkozott korábbi csapattársának, Rio Ferdinandnak a „Rio Ferdinand Presents” podcastban.

Elmesélte, ifjabb éveiben szinte kilátástalan harcot folytatott az italozással.
Jól ment a futball, és mivel élvezni akartam az életet a barátaimmal, egy-egy estét átszórakoztam velük. Két napig folyamatosan ittam, persze megjelentem az edzésen. Szemcseppeket, rágógumit és arcszeszeket használtam, hogy az éjszakázás nyomait eltüntessem. A hétvégén két gólt lőttem, majd újabb két napig piáltam
- vallotta be Rooney. A 39 éves egykori csatár utalt rá, hogy Sir Alex Ferguson, a United edzője kirúgta, mert 2011 decemberében egy koktélbárban töltötte az éjszakát Southportban, majd az is elmondta, hogy gyakorlatilag a felesége, Coleen mentette meg az életét - idézte őt az Origo.
Croxtethben, Liverpool külvárosában együtt nőttünk fel, előbb randiztunk, majd összeházasodtunk, és jöttek a gyerekek. Azokban a nehéz hónapokban Coleen belelátott a gondolataimba, majd tanácsot adott, hogy miként szokjak le az italról. Ha Coleen nincs, halott lennék.
Wayne Rooney szerint Ronaldo gyilkos
Ezután tisztázta, hogy milyen viszonyban állt Cristiano Ronaldóval. A portugál fiatal 2003-ban érkezett a Manchester Unitedhez a Sporting CP-től, egy évvel később pedig Rooney is csatlakozott az Evertontól. Attól a pillanattól kezdve 2009 nyaráig remek párost alkottak.
Az emberek azt hiszik, utálom Cristianót, de ez nem igaz. Abszolút zseni; most töltötte be a 40-et, és amit csinál, az hihetetlen… Egy gyilkos, ami játékösztöneit és góllövő képességét illeti
- mondta ennek kapcsán Rooney, majd arról is beszélt, hogy a Play Station mennyit segített neki.
Ahogyan játszottunk repülőn, csapatbuszon, az tükrözte, hogy milyen futballista vagy a pályán.
Ez persze nem mindenkinek volt ínyére, Edwin van der Sar, a United holland kapusa bosszankodott a zaj miatt, tudniillik társai játék közben kiabálva közölték a helyzetüket.







