RETRO RÁDIÓ

Gyászol a hazai sportvilág: elhunyt az olimpiai és világbajnok kardvívó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2025. 06. 13. 07:45
Frissítve2025. 06. 13. 08:11

Hosszan tartó betegséget követően, 88 éves korában halt meg.

Hosszan tartó súlyos betegségben 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardozó.

Elhunyt Horváth Zoltán kardvívó / Fotó: https://www.pexels.com/

A hazai szövetség honlapja a hír közlése mellett megemlékezésében emlékeztet rá: Horváth Zoltánnak egész életében azzal a "bélyeggel" kellett versenyeznie, hogy Gerevich Aladár, Kovács Pál és Kárpáti Rudolf után lett a magyar kardvívás egyik, akkoriban talán a legnagyobb egyénisége. Egészen fiatalon, húszévesen helyet követelt magának a hatalmas hármas mellett a világbajnoki csapatban, és az 1960-as római olimpián, 22 esztendősen már főszereplővé lépett elő. Egyéniben ezüstérmet nyert Kárpáti Rudolf mögött, míg az aranyérmes válogatott egyik erőssége lett.

A csodálatos trió visszavonulása után egyértelműen őt kiáltották ki a magyar kardhagyományok méltó folytatójának, és ezt igazolva meg is nyerte az 1962-es, Buenos Aires-i egyéni világbajnokságot. Csapatban 1957-ben Párizsban, 1958-ban Philadelphiában és 1966-ban Moszkvában nyert még aranyérmet. 

Felfelé ívelő karrierjét egy rendkívül súlyos autóbaleset törte ketté 1964-ben. Horváth Zoltán ezt követően még visszatért a pástra, korántsem eredménytelenül, de újabb kiugró sikert már nem ért el, és viszonylag fiatalon, alig több mint harmincévesen visszavonult

 - írta a hunfencing.hu oldal.

Ezt követően sokáig külföldön edzősködött, majd hazatért. Utolsó éveit békésen, csendesen, a Tatabánya melletti Szárligeten töltötte, végül hosszú betegség után hunyt el - írja az MTI.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.