RETRO RÁDIÓ

„Még élek” – Üzent a kétségbeejtő helyzetbe került Orbán Willi

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 05. 08. 16:20

Vége a szezonnak Marco Rossi kulcsembere számára? Orbán Willi még nem adta fel, onnan üzent, ahol a legjobban érzi magát.

Hetek óta vissza-visszatérő téma a Bajnokok Ligája-indulásért (azaz a Bundesliga 4. helyéért) elkeseredetten küzdő RB Leipzig labdarúgócsapatánál, hogy visszatérhet-e végre Orbán Willi. A 32 éves, 56-szoros magyar válogatott csapatkapitány egy hónapja szenvedett izomsérülést a bal combjában. Eleinte úgy tűnt, hogy az elnyűhetetlennek hitt, máskor teljes szezonokat végigjátszó, és sokatmondóan „A Gép” becenéven emlegetett focista hamar bevethető lesz – de a minap újra elkeserítette a lipcsei szurkolókat, társakat és persze Lőw Zsolt vezetőedzőt: mint mondta, javul ugyan az állapota, de nem a remélt ütemben, és már annak is örülne, ha az utolsó fordulóban pályára léphetne.

Orbán Willi még mindig nem épült föl, már csak egy célja maradt
Orbán Willi még mindig nem épült föl, már csak egy célja maradt        Fotó: SOPA Images

Vagyis a botladozó és sérülések, eltiltások sújtotta Lőw-csapatnak most szombaton (15:30, tv: Match 4), a mögötte három ponttal lemaradva 8. Werder Bremen vendégeként is nélkülöznie kell a védelem oszlopát. 

Gőzerővel dolgozik Orbán Willi

Orbán Willi most azért dolgozik, hogy legalább egy héttel később, hazai pályán a Stuttgart elleni szezonzárón játszhasson. Kétségbeejtő helyzet egy olyan profi számára, akit a Bundesligában is példaképnek számít a fizikai felkészültsége miatt. Sokatmondó, hogy ezúttal is a saját konditerméből üzent.

Az alábbi képre kattintva végignézheted Orbán Willi galériájának többi fotóját is:

Rövid infó: csak tudatni akartam veleek, hogy még élek és azért dolgozom, hogy mielőbb pályára lépjek

– írta az Instagramon Orbán Willi, aki nélkül egy győzelem után, két hazai döntetlen mellett egy idegenbeli nagy verésbe (0-4 az Eintracht Frankfurt ellen) szaladt bele a Lipcse.

Az élcsoport két fordulóval a szezon vége előtt: 1. Bayern 76 pont (már bajnok), 2. Leverkusen 68, 3. Frankfurt 56, 4. Freiburg 52, 5. Dortmund 51, 6. Leipzig 50.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.