RETRO RÁDIÓ

Akkora a baj Manchesterben, hogy már az edző kénytelen a zsebébe nyúlni

Létrehozva2025. 05. 15. 07:35

Rúben Amorim vezérletével a Manchester United veretlenül masírozott az Európa-liga fináléjába. Már most a jövő hét szerdai döntőtől zeng a sajtó, ugyanis a portugál vezetőedző a stábja harminc tagjának fizette ki a jegyeit, miután a klub elállt ettől.

 A Manchester United az Európa Liga-alapszakasz nyolc mérkőzésének egyikén sem veszített, majd a sikeres menetelés a kieséses szakaszban is folytatódott, immár Rúben Amorim irányításával. A portugál szakemberrel kiejtették a Real Sociedadot, a Lyont és az Athletic Bilbaót is. A május 21-i döntőben a Tottenham Hotspur vár a Vörös Ördögökre.

A stáb mellett a játékosokat is érinti a klub korlátozása. Fotó: AFP

Nagy megszorítások Manchesterben, Rúben Amorim nyúlt a zsebébe

A Manchester United társtulajdonosa, Sir Jim Ratcliffe bő egy évvel ezelőtt vette át a Manchester United irányítását, és azonnal nagy megszorításokba kezdett, hogy rendbe hozza a klub pénzügyi helyzetét, amely borzalmas állapotban van. 2019 óta folyamatosan veszteséget termel az angol óriásklub - írta a Magyar Nemzet.

 A Manchester United most azt közölte a vezetőedzővel, Rúben Amorimmel, hogy az edzőinek, a fizioterapeutáinak és további hattérembereinek maguknak kell fizetniük a jegyeiket a bilbaói döntőre.

A portugál szakvezető ezért a háttérben dolgozó harminc alkalmazottját megsegítette: Rúben Amorim saját zsebből kifizette, hogy a stábtagok elvihessék a családjukat a jövő heti Európa Liga-döntőre, ami Bilbaóban lesz. A tréner azért döntött így, hogy megjutalmazza és elismerje a dolgozók klubnál eltöltött nehéz hat hónap során nyújtott hozzájárulását és elkötelezettségét.

Sajtóhírek szerint Sir Jim Ratcliffe-nek, az MU tulajdonosának az volt a célja a lépéssel, hogy a szurkolók minél több jegyet vásárolhassanak a klub tizenötezres keretéből. A játékosok fejenként csak két belépőt kaptak, míg a családtagok és a barátok utazási költségeit nem fedezik.

Buszparádé helyett grillparti

A tulajdonosok azzal rukkoltak elő, hogy ha a Manchester United megnyeri az El-t és ezzel kiharcolja a Bajnokok Ligája-indulást, akkor sem ad ennek nagy hangot, és nem lesz sem felvonulás, sem trófeaparádé a városban.

A sikert egy héttel később egy közös grillpartival ünnepelnék meg a klub carringtoni edzőpályáján.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.