időjárás
Egerszegi Krisztina edzőjét is megviselték a történtek.
Nagy meglepetésre Kirsty Coventry lett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke. A szervezet első női vezetője 41 éves, zimbabwei és két olimpiai bajnoki aranyat nyert úszóként, egyúttal elvette Egerszegi Krisztinától azt, ami csaknem a legfontosabb volt a számára – írja a Magyar Nemzet cikke nyomán a Metropol.
Az ötszörös olimpiai bajnok világcsúcsai közül az volt a legkedvesebb a szívének, amelyet 200 méter háton ért el még 1991-ben. "Egérke" akkor az athéni Eb-n nyert rekorddal (2:06.62). Ez a csúcs végül tizenhét évig élt, mígnem Coventry megdöntötte 2008-ban egy amerikai versenyen (2:06.39). Akkor Egerszegi korábbi edzője azt nyilatkozta az MTI-nek, megviselte őt a fejlemény.
Őszintén szólva sajnálom, sőt be kell vallanom, nagyon nem jó érzés, hogy ez bekövetkezett. A szívem egy darabja volt ez a csúcs, miközben persze tisztában voltam vele, hogy egyszer majd ezt is megdöntik, hát most megtörtént. Amúgy Egér is számított erre, a decemberi rövidpályás Európa-bajnokságon, Debrecenben éppen erről beszélgettünk
– mondta akkor a csalódott Kiss László.
Coventry még abban az évben a pekingi olimpiát is megnyerte azon a távon.