RETRO RÁDIÓ

A szurkolók is megdöbbentek, ezért cserélt játékost a Fradi

SK
Szerző
SK
Létrehozva2025. 02. 05. 17:45

Fél nap alatt lezajlott az üzlet, amelyet elsőre sokan nem értettek. A Fradi hiányposztra igazolt.

Váratlan bejelentést tett kedd este a Ferencváros. A Fradi szerződést bontott azzal a brazil Kadyval, aki tavaly nagy reményekkel, 2 millió eurórért érkezett. A támadó középpályás visszatért Azerbajdzsánba a Qarabaghoz, majd nemsokára kiderült, egy cseréről van szó. Az érkező Romao is középpályás, csak ő inkább védekező szerepkörben.

Fradi
Már be is mutatták a Fradi új szerzeményét Fotó: Fradi.hu

 

Romao 2022-ben csatlakozott az azeriekhez, 120 alkalommal ölthette magára a klub mezét, két gólja mellett három gólpasszt jegyzett. Két és fél év alatt két bajnoki címet és egy kupát nyert a csapattal, valamint háromszor szerepelt az Európa-liga főtábláján. Az idei szezonban a Qarabag nyolc El-mérkőzéséből hétszer lépett pályára.
Érkezése fontos lehet, mivel az idei szezonban többször is látható volt, hogy kevésbé zár jól a Fradi középpályája. Legutóbb az Alkmaar ellen bosszankodott amiatt Robbie Keane vezetőedző, hogy a hajrá rövidzárlata miatt három gólt is szerzett az ellenfél. A Fradinál abban bíznak, hogy Romao érkezésével masszívabb lesz a csapat.

 

Ezt köszönheti Kadynak a Fradi

Kady Borges összesen 27 mérkőzésen lépett pályára zöld-fehérben. Az NB I-ben 13 találkozón játszott, a Paks és a Fehérvár ellen gólt szerzett, emellett pedig három gólpasszt is kiosztott. Az  Európa Liga főtábláján mind a nyolc összecsapáson szerepelt, a Dinamo Kijev ellen két gólpasszt jegyzett, míg a Malmö elleni hazai győzelem során szépségdíjas gólt szerzett.

Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat
A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az El. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában. Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.