RETRO RÁDIÓ

Szoboszlai visszatért, de brutál nehéz feladat vár rá: rápihent az erőltetett menetre

MM
Szerző
MM
Létrehozva2025. 01. 11. 09:00

Három hét alatt hét meccs jön az FA-kupában, a Premier League-ben és a Bajnokok Ligájában. Szoboszlai Dominik rápihent a Liverpool sűrű programjára.

Előbb sárga lapok miatti eltiltás, majd betegség miatt sorozatban három meccset kihagyott Szoboszlai Dominik. A 24 éves magyar futballsztár nélkül a Premier League-éllovas Liverpool előbb 5-0-ra gázolt ugyan a West Ham United vendégeként, de aztán hazai pályán csak 2-2-re végzett a 13. helyezett Manchester United elleni bajnokin. Szerdán pedig címvédőként 1-0-ra kikapott Londonban a tartalékos Tottenhamtől a Ligakupa-elődöntő első meccsén – ugyanott, ahol 2,5 héttel korábban éppen a parádézó Szoboszlai főszereplésével 6-3-as diadalt aratott. Az angol sztárklub előtt álló erőltetett menetre azonban remélhetőleg felépül légiósunk, sőt mondhatni rápihent kicsit a következő 21 nap hét mérkőzésére az FA-kupában, a PL-ben illetve a Bajnokok Ligájában.

Szoboszlai felveszi a kesztyűt: a betegsége kiheverés után 21 nap alatt hét meccs vár a Liverpoolra
Szoboszlai felveszi a kesztyűt: a betegsége kiheverés után 21 nap alatt hét meccs vár a Liverpoolra (Fotó: Getty Images)

Egy Liverpool-rajongói oldal kirkby-i (a klub edzőközpontjának otthont adó előváros) forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy Szoboszlai szerdán már kímélő edzésmunkát végzett.

Szoboszlai nagyon hiányzott

A rajongók szerint éppen ideje ennek, hiszen magyar kedvencük hiánya meglátszott a csapat játékán és az utóbbi két mérkőzésen az eredményeken is.

Ha az Accrington elleni kupameccsre még nem is tér vissza a magyar középpályás, jövő kedden (21:00, tv: Match 4), Nottinghamben már jó eséllyel pályára léphet a Premier League 21. fordulójának rangadóján. A harmadik helyen álló hazai Forest az eddigi egyetlen csapat, amely az angol banokság 2024/25-ös szezonjában le tudta győzni Arne Slot vezetőedző csapatát: szeptemberben 1-0-ra győzött az Anfielden.

A Liverpool programja a következő három hétben:

Január 11. (szombat), 13:15: Liverpool–Accrington Stanley (FA-kupa);

Január 14. (kedd), 21:00: Nottingham–Liverpool (Premier League);

Január 18. (szombat), 16:00: Brentford–Liverpool (Premier League);

Január 21. (kedd), 21:00: Liverpool–Lille (Bajnokok Ligája);

Január 25. (szombat), 16:00: Liverpool–Ipswich (Premier League);

Január 29. (szerda), 21:00: PSV–Liverpool (Bajnokok Ligája);

Február 1. (szombat), 16:00: Bournemouth–Liverpool (Premier League).

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.