RETRO RÁDIÓ

Ez gyors volt, máris Liverpoolba várják a Fradi legjobbját

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 10. 01. 18:46
Frissítve2024. 10. 02. 06:51

A Fradi új gólvágója gyakran megkapja, hogy kísértetiesen hasonlít a Liverpool korábbi kiváló csatárára, Roberto Firminóra. Matheus Saldanhát már fel is fedezte egy liverpooli oldal, ahol a szurkolók kíváncsiak lennének a játékára.

Matheus Saldanha alaposan felhívta magára a figyelmet, amióta a Ferencvároshoz igazolt. A brazil támadó négy tétmérkőzés alatt úgy rúgott hat gólt, hogy mindannyiszor csereként lépett pályára, (összesen 110 percet játszott). A 25 éves futballista az NB I legdrágább igazolása lett, a Fradi hárommillió eurót (1,1 milliárd forint) sem sajnált érte. A brazil játékos megjelenésben hasonlít egy honfitársára, Roberto Firminóra, aki 2015 és 2023 között a Liverpool játékosa volt. A közösségi médiában egyre felkapottabb Saldanha híre most már az angol sztárcsapat szurkolóihoz is eljutott.

Matheus Saldanha
 Matheus Saldanha a megjelenése miatt már Liverpoolban is téma Fotó: Török Attila

A több mint 196 ezer követővel rendelkező, Liverpoollal foglalkozó Zaw Zaw Thein Facebook-oldal osztotta meg Saldanha egyik fotóját az alábbi szöveggel: „Bobby Firmino reinkarnáció.”

Saldanhát már a Liverpoolnak ajánlják

A bejegyzésre a cikk megírásakor már közel kétezer ember reagált, a kommentelők közül pedig többen a Liverpoolban is megnéznék Saldanhát.

A YouTube-on láttam róla videót, Matheus Saldanhát élmény nézni. Ügyes a lába, és trükkös befejező. Hasonló játékos, mint a mi Bobby Firminónk; Remélem a Liverpool megszerzi. Technikás, jó a sebessége valamint a labdakezelése, a befejezése pedig nagyszerű; Szükségünk van rá

 – írták a poszt alatt hozzászólók.

Érdekesség, hogy a jelenleg az al-Ahliban játszó Firmino és Saldanha piaci értéke egy az egyben ugyanaz a Transfermarkton, mindketten nyolc-nyolcmillió euróra (3,1 milliárd forint) vannak taksálva.

Hirdetés: A magyar foci továbbra is lázban tartja a fogadókat

A nemzetközi kupák mellett a hazai pontvadászat legalább annyira érdekes a fogadók körében, mint a BL vagy az EL. A futballszurkolók idén is találgatják, hogy lesz-e potenciális kihívója a Ferencvárosnak, és mely együtteseknek lesz lehetőségük kiharcolni a nemzetközi kupákban való részvételt. A fogadók szemüvegén keresztül nézve is izgalmas összecsapások várhatók a labdarúgó OTP Bank Ligában.  Fogadással kapcsolatos részletek itt!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.