RETRO RÁDIÓ

„Bárcsak élne még” – Ronaldo könnyfakasztó gesztust tett

ML
Szerző
ML
Létrehozva2024. 10. 03. 07:00
Frissítve2024. 10. 03. 08:03

Az edzőváltás jót tett az al-Nasszrnek, a szaúdi együttes zsinórban negyedik összecsapását nyerte meg. Cristiano Ronaldo ezúttal az ázsiai Bajnokok Ligájában talált be, gólöröme pedig meghatóra sikeredett.

Az al-Nasszr a gyenge szezonkezdet után menesztette Luis Castro vezetőedzőt, a helyére pedig az AC Milannal 2022-ben bajnok olasz trénert, Stefano Piolit nevezte ki. Az új szakember remekül kezdett, eddig mind a négy találkozóját megnyerte a szaúdi topcsapattal. Legutóbb az ázsiai Bajnokok Ligájában aratott 2-1-es győzelmet az al-Rayyan ellen. Cristiano Ronaldo a második félidő 76. percében szerzett szép gólt, az ünneplés pedig egészen egyedire sikeredett.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo nem feledkezett el elhunyt édesapjáról Fotó: Anadolu via AFP

Ronaldo az édesapjáról emlékezett meg

Ronaldo a megszokott két gólöröme helyett ezúttal az ujjait az ég felé mutatva ünnepelt. A portugál zseni nem sokkal később ennek meg is osztotta az okát. A gólt édesapjának ajánlotta, aki 2005-ben hunyt el. Születésnapja azonban pont aznap volt, amikor Ronaldo is játszott, az ötszörös aranylabdás ezzel emlékezett meg szülőjéről.

Bárcsak élne még az apám. Ma volt a születésnapja, ezt neki ajánlom 

mondta Cristiano Ronaldo. 

A 39 éves támadó idén is nagyszerű formában van, eddig nyolc összecsapásán hét gólt szerzett klubcsapatában, a portugál válogatottban pedig Horvátország és Skócia ellen is betalált a Nemzetek Ligájában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.