RETRO RÁDIÓ

Feladta a küzdelmet az edzésbalesetet szenvedett Antal Attila

K. C.
Szerző
K. C.
Létrehozva2024. 07. 06. 19:50

Szomorúan közölték a tragikus hírt.

Elhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutam országos bajnokságon szenvedett súlyos edzésbalesetet - számolt be szombat este a magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldala.

gyertya
Fotó: Pexels

Az 50 év felettiek korosztályába tartozó masters kerékpáros bemelegítés közben a versenypályán kívül, a forgalom elől lezárt úton egy szabályosan, az arra kijelölt helyen parkoló autónak ütközött. A kerékpáros elveszítette az eszméletét, leállt a légzése, mentőhelikopter szállt le a rajthelyszín mellé és megkezdték az újraélesztését. Bő fél óra elteltével stabil, de súlyos állapotban, feltehetően tüdő- és koponyasérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Gyula Kórházba.

Négy nappal később, a pannonhalmi mezőnyverseny ob rajtja előtt a bringások A betűt formáltak, kifejezve támogatásukat és mielőbbi gyógyulást kívánva a sérültnek.

"Mindannyian, az egész kerékpáros közösség reménykedett a felépülésben, sajnos azonban bekövetkezett a legrosszabb. Az utánpótlás-, az elit és a masters versenyzők, valamint az MKSZ minden tagja nevében részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak" - áll a bejegyzésben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.