tóth gabi
Nagy álma teljesült a Cheltenham-i galopplovas fesztiválon a Manchester United futballcsapatának korábbi skót edzőjének, Alex Fergusonnak.
A 82 éves ex-tréner, Alex Ferguson korábban bevallotta, élete nagy álma volt, hogy a társtulajdonában lévő valamelyik négylábú Cheltenham-ben élen végezzen. Ez most Monmiral jóvoltából sikerült. Tavaly, majd idén februárban egy másik galopplova, Spirit Dancer Bahreinben és Szaúd-Arábiában diadalmaskodott. Ferguson és társtulajdonosai, Ged Mason és Peter Done öröme most felhőtlen.
A futballtréner tavaly ősszel veszítette el feleségét, és bevallotta, a galoppozó diadalok feledtetik tragédiáját, szinte ez az egyetlen vigasza.
A Unitednél végzett munkám mellett szükségem volt valami másra, ami kikapcsol
– nyilatkozta Ferguson a Telegraph Sportnak. "Előbb elkezdtem sokat olvasni, majd vásároltam egy lovat, további kettőt kaptam, majd még hármat."
Leghíresebb paripája, Rock of Gibraltar 23 évesen szívelégtelenségben halt meg. 2002-ben elnyerte az Európa Év Lova címet, és ő volt az első, aki hét egymást követő 1-es nehézségű győzelmet aratott. John Hales vállalkozó Fergusonnal közösen birtokolja Cheltenham győztesét.
Ő választja ki a lovakat, és mi további tulajdonosaimmal egyetemben mindenben támogatjuk
– mondta Ferguson Hales-ről.