tóth gabi
Szoboszlai Dominik góljával a magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra legyőzte Törökországot a Puskás Arénában. A lefújást követően az újonc Dárdai Márton és Szalai Attila értékelte a látottakat.
A gyengébb első félidő után nagyszerűen kezdte a második játékrészt a magyar labdarúgó-válogatott, amely a 48. percben Szoboszlai Dominik tizenegyesgóljával került előnybe. Elsősorban Gulácsi Péter remek védéseivel sikerült megtartani az előnyt, így tavalyhoz hasonlóan ismét győzelemmel kezdte az évet Marco Rossi együttese.
Az összecsapás 67. percében debütált Dárdai Márton, aki Balogh Botondot váltotta. A 22 éves középhátvéd rögtön egy kapott gól nélküli párharccal nyitott, így érthetően boldog volt a lefújást követően.
„Nagyon örültem a válogatott meghívónak és remek élmény volt megismerni a srácokat. Mindenki nagyon jól fogadott, nem tudok semmi rossz szót mondani. Beálltam csereként, fel voltam készülve, nagyszerű érzés volt debütálni, ráadásul nyertünk is” – összegzett előttünk Dárdai Márton. Rutinos védőtársa, Szalai Attila szintén dicsérte a Hertha újoncát.
„Úgy gondolom, hogy jól működött a védekezés. Botinak voltak kisebb fájdalmai az összecsapáson, de amíg a pályán tudott lenni, addig nagyon jól tette a dolgát. Marci jól szállt be a mérkőzésbe, stabil volt a védelem, nagyon jól halad a közös munka. Szerintem Marci is hamar be tud illeszkedni a csapatba. A védekezés azonban nem csak a mi dolgunk, így a többiek munkáját is meg kell dicsérnünk” – méltatta társait Szalai Attila, aki hosszú idő után játszott ismét 90 percet. „Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. A végére sajnos picit elfáradtunk de örülök, hogy álltuk a sarat.”
A 26 éves hátvéd Freiburgban is csak epizódszereplő, de nem fogja feladni a küzdelmet.
„Remek érzés, hogy a szövetségi kapitány bízik bennem, ezért dolgozok kőkeményen nap mint nap, hogy a legjobbamat tudjam nyújtani mind a klubcsapatomban, mind a válogatottban. Amikor megkapom a lehetőséget, készen kell álljak és meg kell mutatnom, hogy mit is tudok valójában. Bízom benne, hogy változni fog a helyzet.”
A lefújást követően Szalai a török újságíróknak is interjút adott, korábbi klubcsapatánál, a Fenerbahcénál pedig a mai napig imádják.
Továbbra is sok szeretetet kapok Törökországból, ami nagyon jólesik, követem a mai napig a Fenerbahce mérkőzéseit. Sok jó baráttal tudtam beszélgetni, remélem sikerül megnyerniük a bajnokságot.
A találkozón volt egy kemény belépője, amit korábbi csapattársának, a ma már a Real Madridnál futballozó Arda Gülernek osztott ki. Haragról azonban szó se volt.
„Beszéltem vele, kicsit keményen érkeztem, de egyből lepacsiztunk. Jóbarátok vagyunk, nem volt semmi probléma, meccs után mezt is cseréltem vele. Annak is örülök, hogy Arda végre elkezdett játszani a Realban, ami nem kis dolog. Szurkolok neki a jövőben, követem a pályafutását, ha elkerülik a sérülések akkor mindenképpen világklasszissá érhet.”
A magyar labdarúgó-válogatott március 26-án, kedden folytatja a félkészülését a nyári Európa-bajnokságra. A kontinenstorna előtt június 4-én Írország, június 8-án pedig Izrael vár Szoboszlaiékra.