RETRO RÁDIÓ

"Kivételes volt" - Vasárnap szobrot kap a magyar futball legendája

szs
Szerző
szs
Létrehozva2023. 08. 27. 12:30

A labdarúgó NB I ötödik fordulójában a vasárnap fél nyolctól soros Fehérvár FC-Mezőkövesd találkozó előtt szoboravatásra invitálják a nézőket.

A Fehérvár FC-Mezőkövesd futballbajnoki (vasárnap, 19.30) előtt 18 órától leleplezik a 2018 májusában elhunyt székesfehérvári mesteredző, Kovács Ferenc szobrát a Sóstói-stadion északi homlokzata előtt. Ez alkalomból a Videoton egykori válogatott játékosa, Tieber László elmondta a Ripostnak, sokat köszönhet néhai edzőjének, Kovácsnak.

Tieber László
Tieber László Fotó: Nagy Norbert

Amikor Feri bácsi az 1972 előtti korábbi sportszerűtlen életvitelem miatt mellőzött fehérvári együtteséből, megfogadtam, hogy változtatok a hozzáállásomon. Meg is tettem, utána Feri bácsi szövetségi kapitányként is számolt velem a válogatott keretében, a finnek elleni Eb-selejtezőn például gólt is lőttem Helsinkiben.

 - emlékezett Kovács Ferencre Tieber. 

A 73 éves Tieber jellemzése szerint Kovács kivételes taktikai képzettséggel bírt, empátiája pozitívan hatott a játékosaira. Az 1984-1985-ös dicső UEFA Kupa-menetelés, az akkori feledhetetlen Vidi-második hely okán szobra örök mementó. Az exválogatott hozzátette, a Fehérvár FC-nél új szelek fújdogálnak, hiszen távoztak azok a felettébb jelentős fizetésű külföldi légiósok, akik szereplése nem hagyott nyomot a klubtörténetben.

Kovács Ferenc
Kovács Ferenc 2018-ban hunyt el

Örülök és helyesnek tartom, hogy a magyar fiatalok játéka kerül előtérbe Fehérváron 

– tette hozzá Tieber, aki a vasárnapi rivális Mezőkövesdet kemény riválisnak nevezte.

- Három vereséggel kezdtük a bajnokságot, de a legutóbbi meccsünkön, a Puskás Akadémia elleni 2-2 igencsak méltánylandó, azt a harcos akaratot szeretném újra látni – tette hozzá Tieber. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.