RETRO RÁDIÓ

Jöhet a pótvizsga, ma már nem hibázhat a Fradi

s
Szerző
s
Létrehozva2023. 07. 27. 07:30

Ma négy magyar csapat kezdi meg a Konferenciliga selejtezőjét, sajnos a Fradi is itt harcol a BL helyett.

A várt Bajnokok Ligája helyett csütörtökön a Konferencialiga selejtezőjét kezdi meg a Ferencváros focicsapata. Az előzményekről mindent elmond, hogy az ír rivális mestere bevallottan, ők úgy készültek, hogy a feröeri Klaksvik otthonába kell utazniuk. Arra persze senki nem gondolt, hogy az északiak kiütik a jóval esélyesebb Fradit.

A Ferencváros a Konferencialiga selejtezőjében folytatja, Fotó: Szabolcs László / Ripost


A Ripost a Fradi korábbi edzőit kérdezte arról, milyen eredményt várnak az írek elleni összecsapáson. A mesterek bíznak a hazai győzelemben, így van ezzel Garami József.

- Kettős és sikeres újrakezdés elé nézünk – fogalmazott Garami József egykori szövetségi kapitány, aki a 2003-2004-es idényben bajnokságot nyert a Fradival.

Történt, ami történt a feröeriek ellen, most már el kell engedni a a BL-ből való korai búcsút. Új időszakot írnak Dibusz Dénesék, és az első lépés az írek legyőzése lesz.

Garami József elmondta, nem ismeri annyira a vendégcsapatot, hogy a várható eredményt előre közölje, de van annyira ütőképes játékosállomány Máté Csaba edző kezében, hogy címvédőként az NB I-ben is állja majd a kihívást.

- Egy éve itthon 4-0-ra nyert az Európa Ligában a Ferencváros az ír csapat ellen. Szerintem, ha csak egy gól előnyt is szereznek, a visszavágón azt megőrzik – tette hozzá Garami mester.

László Csaba, az erdélyi Csíkszereda szakmai igazgatója viszont amondó: továbbjut a Fradi.

- Eléggé ismerem a brit futballt ahhoz, hogy előnyszerzésben bizakodjak, elvégre a skót és ír labdarúgás azonos tőről fakad - jegyezte meg László. - 

A feröeriek elleni gólnélküliségre már emlékezni sem szükséges. Meggyőződésem, hogy egykori csapatom ma nyer, és majd tovább is jut. A sorozatban pedig bármeddig el is juthat. 

A Ferencvárosnak már csak a Konferencialiga maradt, hogy az európai porondon szerepelhessen. Ma további három együttesünk lép pályára a sorozatban.

A magyar csapatok meccsei:

Alaskert-DVSC, 17.00, Tv: M4 Sport
FTC-Shamrock Rovers, 19.00, TV: M4 Sport
Kecskemét-Riga, 19.00, TV: Duna World
Osijek-ZTE, 21.00, TV: Duna World

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.