Vereckei István minden nap gondol egykori tanítványára, Csollány Szilveszterre. Akkor is tartották a kapcsolatot, amikor már nem együtt dolgoztak.
A tavaly januárban elhunyt olimpiai bajnok, Csollány Szilveszter egykori edzője, Vereckei István évek óta vendégül látja gyáli otthonában a legközelebbi barátait. A legutóbbi összejövetelen egy illusztris vendég is tiszteletét tette a sportolók között, a Nemzet Színésze, a Kossuth-díjas színművész, Tordy Géza is csatlakozott a kvaterkázókhoz, aki meglepő tájékozottsággal szólt hozzá a sportos témákhoz.
"Komolyan mondom, azoknak fogalmuk nincs az öttusáról, akik eldöntötték, hogy a lovaglást kiveszik a sportágból" – jelentette ki a színész. "Lovak nélkül ez a sport már nem lesz olyan, mint egykoron, a nagy magyar sikereket hozó időkben."
A színész szavait hallva csak bólogatott Pécsi Gábor egykori szövetségi kapitány, aki nem akarta kommentálni a nemzetközi szövetség döntését.
"Kíváncsi leszek, hány mai öttusázó vállalja, hogy átáll az új versenyszámra, ami szerintem – mert nézem a teszteléseket – kimondottan sérülésveszélyes. Lehet, hogy az újabbak vállalják az akadálypálya veszélyeit, de akik az öttusában nevelkedtek, szerintem…" – és csak legyintett, majd nem fejezte be a gondolatát a volt kapitány.
A házigazda, Vereckei István szerint óriási szerencse, hogy a tornában nem igazi lovon mutatják be gyakorlataikat a versenyzők, mert ha így lenne, a lólengést is törölhetnék az olimpiák műsorából.
"Remélhetőleg a ló megmarad a sportágunkban, hiszen a gyűrű mellett az egyik leglátványosabb szám a versenyeken."
És ha már a gyűrűről ejtett szót Vereckei István, azonnal elhunyt versenyzőjéről, az olimpiai bajnok Csollány Szilveszterről is meghatottan szólt.
Szilas nagyon hiányzik. Nincs nap, hogy ne gondolnék rá. Természetesen már a közös munka előtt ismertük egymást. Olyan kis bika gyerek volt fiatalon, görbe lábakkal... akkor persze, még nem gondoltam, hogy ekkora bajnok lesz belőle. De, amint jobban megismerkedtünk, egyre közelebb kerültünk egymáshoz, baráti lett a kapcsolatunk. Öntörvényű ember volt, de nekem sikerült a kegyeibe férkőznöm. Ment a maga feje után, de szerencsére elfogadta a tanácsaimat, mondhatom támaszkodott rám. Büszke vagyok, hogy az edzője lehettem, olimpiát nyert, világsztár lett, de megmaradt egy jó embernek.
Vereckei elmondta, még most is sokszor álmodik a közös munkájukról, az élményekről. Akkor is tartották a kapcsolatot, amikor már nem együtt dolgoztak.
Nem akarok a haláláról beszélni, inkább egy aranyos történetet mondanék el. Szilveszter Izlandon dolgozott, és onnan hívott fel telefonon. Először azt hittem, szakmai tanácsért keres, de meglepetésemre receptet kért, mert szerette volna megvendégelni a helyieket egy jó, magyaros halpaprikásra. Elmondtam neki a tutit, de kicsit féltem is, mert Szilas nem volt egy konyhatündér. Nálam, itt Gyálon, is bejelentkezett erre a bulira egykoron, hogy majd ő segít a kaja elkészítésében, de maradjunk annyiban, a főzés elmaradt... S, hogy milyen lett az izlandi halpaprikás? Arról soha nem beszélt, pedig többször is rákérdeztem. Mondtam is neki, Szilveszter, maradj a gyűrűnél, a fakanalat hagyd meg nekem...
