Marics Peti
Az angol futballsztár üzletemberként jelent meg az e-sportok világában és egy angol klubot támogat.
A koronavírusjárvány 2020-as kirobbanása óta számos labdarúgó döntött úgy, hogy az e-sportok világában tör üzleti babérokra. A korábbi angol világsztár, David Beckham 2020 óta támogatja pénzével és hírnevével a brit Guild Esports szervezetét, s idén több évnyi ígérgetés után végre nem csak FIFA-val, hanem Counter-Strike-kal is foglalkozni kezdtek – rögtön a női mezőnyben támogatva egy tehetséges csapatot.
2023 márciusában ugyanis egy szabadon igazolható, addig önerőből játszó női ötöst szereztek meg, akik bejutottak anyagi támogatások nélkül az ESL Impact ligába, amely a legnagyobb kizárólag női versenykör CS:GO-ban – írja az Origo. Bár az eredmények eddig elkerülték a Guildet itt is és egyértelműen jóval ambíciózusabb elképzelései voltak a szervezetnek három évvel ezelőtt, azért két dolgot mégiscsak elmondhatunk: ha nem lenne David Beckham, ezek a játékosok sem fizetésért játszhatnának ma; és ha nem lenne David Beckham, nagyon sok cég, így például a brit Sky TV-csatorna sem foglalkozna úgy az e-sporttal ma, ahogyan.
Ne maradj le a párizsi torna egyetlen mérkőzéséről sem, az Origo Sport élőben közvetíti, szurkolhatsz a kedvencednek!