RETRO RÁDIÓ

Emberségből jeles - Fizikai munkával segítette a károsultakat az F1-es pilóta

botidori botidori
Szerző
botidori botidori
Létrehozva2023. 05. 23. 07:00
Frissítve2023. 05. 23. 08:34

Az észak-olaszországi természeti katasztrófa valamennyi F1-es pilótát érintette.

Közismert, a természeti csapás, a pusztítás következtében az Emilia Romagna F1-es Nagydíjat törölték. Csak két versenyző volt annak a területnek a közelében, ahol a legnagyobb eső esett, azaz Imolában, a soros vb-futam városában. 

A korábbi Toro Rosso, a mostani Alpha Tauri főhadiszállása a 60 ezres lélekszámú Faenzában, az árvíz által sújtott városok egyikében található. Nevezett istálló két pilótája közül a holland Nyck de Vries valahogy eljutott a firenzei repülőtérre, majd a csapat központja felé tartott. A másik versenyző, a japán Cunoda Júki rövid ideig szemlélte Imolában az elemek pusztítását, majd a 15 kilométerre található Faenzába tartott. Ezt követően a távol-keleti autós Twitteren fordult követőihez, hogy segítsenek, ahogyan csak tudnak.
 

 

 

 

Először közösségi oldalán kért segítséget mindenkitől, aki a szerencsétlen helyi polgárokon képes segíteni, majd csatlakozott az Alpha Tauri többi alkalmazottjához, kisvártatva együtt szerelkeztek fel lapáttal, seprőkkel, partvisokkal, egyéb tisztító szerszámokkal, és az utcákon takarították a szemetet, törmeléket, sarat, távolították el a járdán álló vizet. A 23 éves japán és csapatának több tagja vizet és sarat merített ki az üzletekből, ezzel segítve a helyieket. 
 

-Egy szörnyű éjszaka a várost erősen megviselte. Por, sár és benzinszag mindenhol. Jelenleg az itteni emberek nehezen találnak élelmet, szállást, miután sokakat evakuáltak otthonukból 

– írta Cunoda.

Rajongói természetesen dicsérték a japán pilótát azért, mert felhívta a figyelmet a természeti csapásra, és amiért az árvíz áldozatainak megsegítésére tett kísérletet. Kommentelői közül az egyik a "Nap Pilótájaként" üdvözölte, a másik azt javasolta, valamikor verseny nélkül kapjon automatikusan pole pozíciót, a harmadik hozzátette: Júki inspirálja, mert egy igazi hős.
Cunoda segítőkészsége nem meglepő, hiszen kedveli Olaszországot, ezért az európai vb-futamok végeztével rendre Faenzába tér vissza ahelyett, hogy Japánba utazna haza. 
 


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.