tóth gabi
Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző szerint annak ellenére helyt kell állnia a Ferencvárosnak a Bayer Leverkusen ellen, hogy mindössze 13 bevethető felnőtt játékosa van a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének csütörtöki visszavágóján.
"Senki nem épült fel a sérült futballistáink közül, így 13 felnőtt játékosunk bevethető, a többiek utánpótláskorú labdarúgók, de ennek ellenére helyt kell állnunk, csak ez számít" - mondta szerdai sajtótájékoztatóján az MTI érdeklődésére az orosz szakember, aki öt tanítványára sérülés, Botka Endrére pedig eltiltás miatt nem számíthat.
Csercseszov kifejtette: kétgólos hátrányban fontos az agresszivitás és a támadó szellem, tisztában is vannak azzal, hogy hajtaniuk kell, másrészt viszont jelezte azt is, hogy nem szabad túlságosan kitámadniuk sem, mert azt az ellenfél könnyen megbüntetheti.
"Mindenki tudja mit jelent a 0-2: nekünk minimum két gólt kell szereznünk. Idegenben játék szempontjából sikerült megvalósítani, amit akartunk, de a Bayer nagyon hatékony volt, mi pedig nem szereztünk gólt a kevés helyzetünkből. A szurkolóink jobbak voltak Leverkusenben, mint a csapat, de remélem, ezúttal együtt sikerül kivívni a győzelmet"
- összegzett Csercseszov.
A játékosok részéről Dibusz Dénes arról beszélt, hogy sose jó vereséggel készülni egy ilyen fontos mérkőzésre, de a Puskás Akadémia elleni találkozót lezárták, mindenki tiszta lapot nyitott hétfőn.
"Csak egy cél lebeg a szemünk előtt, hogy győzelemmel zárjuk a csütörtöki meccset és kivívjuk a továbbjutást" - jelentette ki a válogatott kapus, aki szerint kiváló a sorozat döntőjének is otthont adó Puskás Aréna talaja. A tavalyi Magyar Kupa döntőjére utalva megjegyezte: nemcsak neki, hanem a csapat számára sem ismeretlen a nemzeti stadion.
Dibusz szerint az első felvonás pozitívuma, hogy kidolgozott helyzet nélkül játszotta le a meccset a Leverkusen, amely nem tudta megbontani a Ferencváros védekezését. Hozzátette: éppen ezért volt nagyon fájó az eredmény, mert a tervet megvalósították és ahhoz képest rossz eredménnyel tértek haza.
A visszavágó 21 órakor a portugál Artur Dias sípjelére indul. A továbbjutó együttes negyeddöntős ellenfele a pénteken 13 órakor kezdődő sorsoláson derül ki, a finálét május 31-én éppen a Puskás Arénában rendezik.