OLDALVONAL

Szerző g

2 hónapja

Vége a mézesheteknek, nehéz feladat vár Kapás Bogira

Kapás Boglárka is csatlakozott az úszókhoz. Indulhat a közös munka, hiszen nagyon nehéz hónapok elé néznek az úszók

Minden véget ér egyszer, így van ez a Virth Balázs vezette úszóknál is. A római Európa-bajnokságot követően valamennyien megkapták jól megérdemelt szabadságukat, feltöltődtek versenyzők és edzőik egyaránt, s a hírek szerint zökkenőmentesen megkezdték az egyelőre „bemelegítésnek” számító munkát.

Fotó: Czinege Melinda

Most mindenki mást csinál, hiszen valamennyien pihenőből tértek vissza – mondta a Borsnak Virth Balázs. - Szépen emeljük majd a terhelést, megnövekednek a leúszott méterek számai is, egy hónap után pedig már jöhet az igazi tréning.

Virth Balázs elmondta, hogy versenyzőivel - köztük az olimpiai bajnok, világcsúcstartó Milák Kristóffal egyetértésben - eldöntötték, hogy idén csak kisebb hazai versenyeken, például a rövid pályás bajnokságon indulnak, inkább a műhelymunkára koncentrálnak.

Nehéz, bár sikerekben gazdag idény van mögöttünk, ezért inkább elengedtük az ausztráliai rövid pályás világbajnokságot. Milák Kristófékra a jövő nyártól sűrű év vár, amelyre nagyon fel kell készülni mindenkinek.

Virth mester elárulta, hogy még a mézeshetei alatt beszélt Kapás Boglárkával, akinek szavaiból úgy ítélte meg, Bogi már várja, hogy újra úszhasson.

Jó volt hallanom, ahogyan beszélt, azt gondolom, nem kérdés, hogy folytatni akarja az úszást. Boginak sok dolga lesz, mert utol kell érnie saját magát. Egy igazi alapozásra van szüksége, amire mi edzők is nagyon odafigyelünk. Bogit fel kell építenünk! Ahhoz, hogy eredményes legyen újra, mostantól rengeteget kell úsznia. De nem féltem, bízom benne. Ráadásul, ahogy azt a szövetségi kapitány is többször hangoztatta: ez a törékeny lány, bocsánat már asszony, olyan kemény tud lenni, hogy azt mindenki megirigyelhetné az uszodában.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!