Létrehozva: 2022.07.06.

Teljesen megújult a Fradi, megszólalt a BL-hős

Kazahsztánban rajtol a kaland.

Szerző sk

Újoncokkal, régi kedvencekkel és egy nagy hiányzóval vág neki a Fradi a Bajnokok Ligája selejtezőjének (Tobol-Ferencváros, szerda, 16 óra, tv: M4 Sport). A gárda első BL-főtáblás gólját szerző Lisztes Krisztián szerint nem szabad, hogy gond legyen Kazahsztánban. A legenda fia, a „kicsi Krisz” ugyan még nem tagja a kazah Tobol Kosztanaj ellen készülő szűk keretnek, de apukája így is nagyon várja az összecsapást.

Ifjabb Lisztes Krisztián (Fotó: Molnár Ádám / fradi.hu)

"Ebben a sorozatban minden ellenfelet tisztelni kell, és nem lebecsülni. Az ellenfél hazája bajnokságában már bizonyította, igenis számolni kell vele, hiszen az Asztanát utasította maga mögé, no meg 2007-ben megnyerte az UEFA Intertotó-kupát" – mondta a Borsnak Lisztes, aki 1995-ben a Fradi első főtáblás találatát szerezte a sorozatban. 

Kétségkívül a Fradi a párharc esélyese, de nem tudjuk, milyen körülmények várják a csapatot. Két 1-0-ás győzelemmel boldogan kiegyeznék.

Ha a Fradi túljut a kazah bajnokon, akkor a szlovák első, a Slovan Bratislava lehet a következő ellenfele. Kissé pikáns találkozó lesz, már ha összejön, hiszen még manapság is sokan emlékeznek arra, hogy 1992. szeptember 17-én, Pozsonyban, a Slovan Bratislava -FTC meccsen több ezernyi magyar szurkolót vertek el a lelátón. A magyar bajnok pedig 4-1-re kikapott.
Nagyon szorítok, hogyha tényleg lesz Slovan-Fradi, a mai fradisták nemes bosszút álljanak az ott elszenvedett verésekért, de kizárólag a pályán, gólok formájában 

- mondta Lisztes. 

A felkészülés jól sikerült (Fotó: Molnár Ádám / fradi.hu)


A korábbi kiváló középpályás 17 éves fia a kazahok elleni keretnek még nem tagja, de az idő neki dolgozik. Az apuka azt mondta, a fiában megvan a kellő alázat, tehetség és tudás, hogy kövesse az ő példáját. Nagyon reméli, hogy a gyerek legalább annyit hozzátesz a Ferencváros sikereihez, mint egykoron ő.

A zöldek kerete egyébként jócskán átalakult, az utazó gárdában nyolc olyan labdarúgó van, aki idén januárban, vagy nyáron csatlakozott a zöld-fehérekhez. Nincs ott ugyanakkor az ukrán válogatott Olekszandr Zubkov, a nagy kedvenc jó eséllyel nem marad a klubnál. 

Szerző sk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát