RETRO RÁDIÓ

Óriási esély előtt áll Rossi új embere

ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2022. 06. 13. 17:30

Szülőhazája ellen lép kedden pályára a magyar labdarúgó-válogatott 22 éves középpályása, Callum Styles

Már több, mint hat éve lépett pályára utoljára magyar labdarúgó a Premier League mezőnyében, akkor 2016. május 15-én Bogdán Ádám kapta meg a lehetőséget Jürgen Klopp vezetőedzőtől, hogy az idény utolsó bajnokiján ő őrizze a Liverpool kapuját a West Bromwich elleni találkozón.

Callum Styles azonban készen áll arra, hogy bővítse a magyarok angliai történelemkönyvét. A 22 éves, nagymamája révén magyar felmenővel rendelkező játékos a másodosztályú Barnsley alapembere volt az idei szezonban is, a tavalyi rájátszás helyett idén viszont utolsóként visszaesett a harmadosztályba.

Barnsley v Watford - Sky Bet Championship
Fotó: NurPhoto via AFP

 

Annyi bizonyos, hogy a ma már ötszörös válogatott Styles, akinek értékét 3,5 millió euróra (1,4 milliárd forint) becsülik, nem marad a League One-ban, a legújabb információk szerint ugyanis mindhárom frissen feljutott csapat (Fulham, Bournemouth, Nottingam Forrest) érdeklődést mutat iránta. De nemcsak Angliából, hanem Magyarországról is érkezett megkeresés, a 33-szoros bajnok Ferencváros is szívesen látná soraiban a multifunkciós középpályást, ezt az érintett is megerősítette:

"A Ferencváros sportigazgatójával (Hajnal Tamás) kapcsolatban vagyunk, rendszeresen beszélünk" – nyilatkozta Callum Styles. A Fradi egy nagyszerű klub, amely a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is játszott, ez is egy lehetőség lehet, akárcsak az angol első vagy másodosztály.

Styles az előző, Németország elleni NL találkozón (1-1) az eltiltott Schäfer Andrást remekül helyettesítette, az ilyen teljesítmények sokat segítenek neki abban, hogy a klubváltása a lehető legjobban süljön el.

Győzelmi kényszerben az angolok

Ha Anglia ma nem győz Wolverhamptonban a magyar válogatott ellen a Nemzetek Ligájában, akkor nehéz helyzetbe hozza magát, két pontjával ugyanis jelenleg a csoport utolsó helyén tartózkodik. Legutóbb nyolc évvel ezelőtt, 2014-ben fordult elő a hazai csapattal, hogy zsinórban négy válogatott találkozón keresztül maradt nyeretlen.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.