RETRO RÁDIÓ

Most jött a gyászhír: Meghalt a legendás magyar sportoló

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 06. 29. 18:20

Szabó Miklós 93 évet élt.

Kilencvenhárom éves korában, szerdán elhunyt Szabó Miklós egykori kiváló atléta, közép- és hosszútávfutó – tájékoztatta a család az MTI-t.

Szabó Miklós a magyar atlétika meghatározó alakja volt, versenyzőként 13 bajnoki cím, negyvenszeres válogatottság mutatja klasszisát. Nemzetközi sikerei közül kiemelkedik az 1956-os melbourne-i olimpián 5000 méteren elért negyedik helyezése, majd egy évvel később 13:51.8 perccel hosszú ideig vezette az 5000 méter világranglistáját, és a moszkvai VIT-en az akkori világcsúcstartó Pjotr Bolotnyikovot megelőzve ért elsőként a célba ezen a távon. Szabó a Tábori, Iharos, Rózsavölgyi, Kovács „Bütyök”, Béres aranygeneráció tagja volt.
Pályafutása után a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója és az utánpótlás szakágvezetője, valamint a futóiskola igazgatója volt. Később az MTK sportszakmai igazgatói posztját töltötte be. Tevékenységét több kitüntetéssel ismerték el: megkapta a Sportérdemérem ezüst fokozatát, a MAFC Örökös bajnoka lett és a hazai sportági szövetség életműdíját is kiérdemelte.
Futáshoz való kivételes kapcsolatát mutatja, hogy 1966-ban könyvet írt, Futás nélkül nincsen sport címmel, 2020-ban pedig életútját bemutató kötet jelent meg róla és Béres Ernőről, Győzelmek és emlékek szögescipőben címmel.
 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.