Létrehozva: 2022.05.10.

Nagy a baj, műteni kell a Fradi edzőjét

Az olimpiai bajnok pólós a bajnoki döntőn sem vehet részt.

Szerző sk

Betegség miatt már a pólódöntő első meccsén sem tudott ott lenni Varga Zsolt, a Ferencváros a vezetőedző nélkül győzte le az OSC-t. Azóta kiderült, a vártnál nagyobb a baj, az olimpiai bajnok pólóst műteni kell.

Fotó: Domotor Csaba

A tréner betegségéről és a műtétről a Ferencváros honlapja számolt be. Mint kiderült, az operációra szerdán kerül sor.

„Már tizenéves korom óta volt ismert extraszisztolém, az akkori vizsgálatokat dr. Pavlik Gábor végezte és az derült ki, nem kóros elváltozásról van szó. Ráadásul a terheléssel megszűnt, de jele lehetett, hogy hajlamom van a szívritmust érintő problémákra. Hat évvel ezelőtt, már edzőként jelentkeztek ismét tüneteim, amiket akkor gyógyszeres kezeléssel orvosolni lehetett, azzal a kiegészítéssel, hogy hosszútávú megoldást a műtét fog jelenteni” – mondta Varga Zsolt, akinek távollétében Nyéki Balázs meccsel a csapattal.

„Hat héttel ezelőtt jelentkeztek ismét tüneteim, amiket elektromos kardioverzióval szüntettek meg. A kivizsgálást és a kezelést dr. Merkely Béla irányítja. A tartós megoldás érdekében a szezon utánra egyeztettünk is időpontot ablációs beavatkozásra. De néhány napja ismét voltak tüneteim. Egyértelmű volt a javaslat, a műtétet minél hamarabb el kell végezni.”

A tünetek rövid időn belüli felbukkanására több magyarázat lehet, akár koronavírus-utóhatás is, ám tudományosan egyik sem alátámasztott. A lényegen azonban ezek mit sem változtatnak, a műtét átütemezése a helyes megoldás.

Orvosi javaslatra szerda délelőtt megműtenek, rutineljárásról van szó. A beavatkozás után körülbelül egy hét rehabilitációra lesz szükség, folyamatos felügyelet mellett már pár nap után fokozatosan terhelhető leszek. Jól vagyok, de szükség van a műtétre ahhoz, hogy teljesértékű életet tudjak élni. Rendszeres ellenőrzés mellett erre minden lehetőség megvan.

– összegzett Varga Zsolt.

Szerző sk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Más feleségével találkozgat a Házasság első látásra egyik szereplője - kép

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Az Európai Bizottságnak van egy kiváló terve: mindenkit úgy csuklóztatna, ahogy Magyarországot

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót

OLDALVONAL

Rohant a családjához, kórházból üzent a Fradi edzője