Létrehozva: 2022.04.27.
Módosítva: 2022.04.27.

Nagy terveket árult el külföldön Csercseszov, nyáron átalakul a Fradi

Csercseszov nem titkolta, már javában egyeztetnek az átigazolási szezonban várható változtatásokról.

Szerző Ripost

Hiába biztosította be már a 29. fordulóban a sorozatban negyedik bajnoki címét, fontos feladatok várnak még az FTC labdarúgócsapatára – leginkább a Paks elleni Magyar Kupa-döntő. Ettől függetlenül a vezetők már javában dolgoznak a nyári átigazolási szezonra. A szavaik azt ígérik, hogy nem lesz eseménytelen!
 

Csercseszov szavai alapján lesz bőven változás a bajnokcsapat keretében
Csercseszov szavai alapján lesz bőven változás a bajnokcsapat keretébenFotó: Nemzeti Sport

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző az orosz Szport-Ekszpressz interjújában elárulta: már javában egyeztetnek a klubvezetőkkel a tervezett változtatásokról.

Több játékosnak, négynek-ötnek is lejár a szerződése, és olyanok is akadnak, akiknek továbbra is érvényes ugyan, de még nem bizonyítottak, és kérdés, hogy ki tudunk-e hozni belőlük többet

– mondta Csercseszov.

Előbbiek közé tartozik például az alapemberek közül a szlovén válogatott védő, Miha Blazic. Már korábban kiderült, hogy távozik a visszavonuló német Marko Marin és a grúz Lasa Dvali is. Utóbbiak között felvetődhet például a bosnyák Stjepan Loncar, a kevés játéklehetőséghez jutók közül a grúz Giorgi Haraisvili, a szerb Zseljko Gavrics, az elefántcsontparti Franck Boli és a horvát Roko Baturina eligazolása.

Az "érkezési oldalon" legutóbb a Görögországban légióskodó 14-szeres kanadai válogatott védőt, Derek Corneliust boronálták össze a Fradival. A jó tapasztalatok és Csercseszov személye miatt az is valószínűsíthető, hogy kelet felől érkezhet erősítés az Üllői útra (már csak az ukrán és orosz csapatok nehéz helyzete miatt is).

A vezetők szavai mindemellett arra is utalnak: előfordulhat, hogy jó pénzért egy-két erősséget is engednek előrelépni – ilyen lehet például Tokmac Nguen, akit holland lapértesülés szerint többek között a Feyenoord szerződtetne.

– A legfontosabb, hogy ha valaki elmegy, akkor a helyére érkező lehetőleg hasonlóan jó legyen, persze ez nem mindig sikerül, még egy Real Madridnál sem – mondta az M1 aktuális csatornának Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

– Ez egy átalakulóban lévő csapat, amelynek nem is lehetnek más céljai, minthogy folyamatosan fejlődjön, épüljön, és egyre magasabb szinten valósítsa meg a szakmai feladatokat – idézte a Mandíner a sportigazgató Hajnal Tamást, aki szintén változtatásokra utalt.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elkezdődött: összecsaptak Ukrajnában a franciák az oroszokkal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

metropol.hu

Kész rejtély: elloptak egy Boeing repülőt, nyomtalanul eltűnt a gép és a két tolvaj is

metropol.hu

Őrjöngenek a magyarok, megjósolták Szoboszlaiék Eb-teljesítményét – Videó

hirtv.hu

Szentkirályi Alexandra: Bővült a Gyurcsány család + videó

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tényleg a hunoktól származunk? - megszólal a Magyarságkutató Intézet

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka

OLDALVONAL

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

OLDALVONAL

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

OLDALVONAL

Dráma az edzésen, újra kellett éleszteni a magyar válogatott sportolót