Létrehozva: 2022.02.15.
Módosítva: 2022.02.15.

Schmitt Pál bejelentette, ez volt az utolsó

A sportvezető brazil kollégájának lehet hálás a lehetőség miatt.

Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke számára emocionálisan volt fontos, hogy hétfőn átadhatta Liu Shaoangnak a rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres számának aranyérmét a pekingi téli olimpián.

A 79 éves sportvezető kedden az MTI-nek elmondta, életkora miatt az év végéig a NOB tagja, ezért ez volt az utolsó lehetősége, hogy magyar versenyzőnek aranyérmet adjon át.

- A brazil NOB-tag barátom volt kijelölve az éremátadóra. Amikor kiderült, hogy Liu Shaoang nyerte az aranyérmet, gyorsan megkértem, hogy lépjen vissza a javamra, én szerettem volna átadni az aranyérmet. A brazil kollegám örömmel tett eleget kérésemnek. Így aztán engem ért az a megtiszteltetés, hogy az első magyar egyéni téli olimpiai bajnoknak átnyújthattam az aranyérmet - mondta Schmitt Pál, aki vívóként kétszeres olimpiai bajnok.

Fotó: Árvai Károly

Az aranyérmet tálcán kellett átadni, és már négy éve, Phjongcshangban is én adhattam át a férfi váltó tagjainak a történelemi első magyar téli olimpiai aranyat. 

Most mondtam Ádónak, hogy harmadszor már nem tudok neki aranyat adni, de nem miatta, hanem miattam, mert négy éve múlva Milánóban én már nem leszek a NOB tagja. Így aztán emocionálisan volt fontos, hogy most ott lehettem az éremosztón

 - tette hozzá Schmitt Pál, aki eredetileg a férfi váltó medálceremóniájára jelentkezett be.

    

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott