tóth gabi
Az olimpiai bajnok tornász maga vallotta be, hogy mikor oltották be.
Elképesztő összeesküvés-elméletek jelentek meg a Facebookon Csollány Szilveszter halála óta. Dr. Letoha Tamás kutatóorvos a család háziorvosának tájékoztatója alapján elmondta, az olimpiai bajnok tornász – bár maga is posztolt oltásellenes bejegyzéseket – végül Janssen vakcinát kapott. Ennek ellenére még a halál után is voltak olyanok, akik szerint az oltás, vagy annak hiánya vezetett a tragédiához. Ennek akart véget vetni bejegyzésével a rokon.
A Szabó Miklós által posztolt beszélgetés december 1-én, akkor zajlott le közte és Csollány között, amikor a tornász már súlyos tünetekkel küszködött. A bajnok itt elárulta, október 28-án kapta meg az oltást, s rá három hétre betegedett meg. A Janssen esetében a védettséghez 28 nap kell, vagyis Csollány élete egy héten múlt. Mint ismert, december elején került kórházba, majd haláláig műtüdőre kapcsolták.
„Szeretnék véget vetni a találgatásoknak, álhíreknek, hogy úgy búcsúzzunk Szilastól és úgy emlékezzünk rá mint ahogy azt egy olimpiai bajnok megérdemli – írta bejegyzésében Szabó, aki unokahúga, Csollány legidősebb lánya, Szimóna belegyezésével osztotta meg a beszélgetést.”
A hozzászólások között a lány is vitatkozott a kétkedőkkel, de a legfontosabb, arra kért mindent, hagyják őket nyugodtan gyászolni.
„Ezt apukám írta. És be lehet végre ezt már fejezni. Békén lehet hagyni ezt az egész dolgot, és hagyni, hogy a család gyászoljon. Az a szomorú, hogy az emberek keresik az igazságot és amikor azt megkapják, nem fogadják el” – reagált Szimóna arra, hogy egyesek szerint szerkesztett fotóval akarták bizonyítani az oltást.