Létrehozva: 2022.01.19.

Kitálalt a válogatott sztárja, ezért estek ki a kézisek

Az elmúlt évek formája alapján senki nem várta ezt a szereplést.

Két vereséggel és egy győzelemmel a vártnál sokkal korábban, már a csoportkör után elbúcsúzott a magyar férfi kézilabda-válogatott a hazai rendezésű Eb-től. Pedig az elmúlt évek eredményei kiválóak voltak, a tavalyi vébén például ötödikek lettünk. Ezért is voltak olyanok, akik akár az elődöntőbe várták a fiúkat. De a legjobb tizenkettő sem jött össze.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A közönség, a 20 ezres tábor persze végig a csapat mellett állt, ám elképzelhető, hogy mégis a hazai pálya jelentett terhet. Legalábbis erről beszélt Bánhidi Bence, a Szeged klasszisa.

„Nem így terveztük. Az elmúlt két évben nyomás nélkül játszottunk, most rajtunk volt a nyomás. Elég sok húsz-huszonkét éves játékosunk van, akiknek ezt még szokniuk kell. Nekem ez talán kevésbé volt szokatlan, mindenkin van nyomás, mindenkinek hozzá kell tudni tenni ilyenkor is valamit, hogy szintet tudjunk lépni” – mondta a Szeged játékosa.

Emellett persze voltak más összetevői a kudarcnak, de az végig látszott, hogy a nagy elvárás súlyos terhet pakolt a csapatra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját