Brüsszel szervezni és nem megállítani akarja a migrációt!

POLITIK

„Ütöttek otthon, az iskolában és a sportpályán” – súlyos vallomás az olimpiai bajnok legendától

Magyar Zoltán szerint nem nyert volna aranyérmet a pofonok nélkül.

Rendhagyó nyilatkozatot tett Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász az uszodai botrányok kapcsán. Turi György úszóedző nevelési módszerei kapcsán már vizsgálóbizottság is alakult, míg a szakember azzal védekezik, hogy ez az ő korában megengedett volt, őt is így nevelték. Hasonló elveket vall Magyar Zoltán kétszeres olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója is.

„Nálunk a verés megengedett volt – mondta a Blikknek Montreal és Moszkva lólengő olimpiai bajnoka. – Az edzőm kegyetlen ember volt, de letérdelek előtte és megcsókolom a kezét, mert ez kellett ahhoz, hogy belőlem kétszeres olimpiai bajnok legyen. Ma már más világ van, de amikor én voltam gyerek, az ötvenes-hatvanas években, elfogadott volt, hogy ütöttek minket otthon, az iskolában és a sportpályán.”

Magyar Zoltán
Fotó: Nemzeti Sport

 

Magyar megérti a most kifakadó sportolókat, ugyanakkor saját szemszögéből fontosnak tartja az akkori nevelési módszert.

„Sajnálom Cseh Lacit és mindenki mást is, akit vertek fiatalon, és ez lelki törést okozott nekik. De engem nem tört meg, sőt, belátom, ez vezetett el ahhoz, hogy később kiemelkedő eredményeim legyenek. Magamtól, önszorgalomból biztosan nem sikerült volna a csúcsra jutnom, a pofonok nélkül nem lettem volna olimpiai bajnok, s nem lennék a Nemzet Sportolója sem.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Éjszaka váratlanul megjelent egy Leopard 2-es harckocsi a Hungária körúton - videó

origo.hu

Átlátszó felsőben, bőr miniszoknyában a gyönyörű Palvin Barbara - fotó

borsonline.hu

Rejtélyes tragédia előzte meg Kozma Zsuzsa szörnyű halálát

vg.hu

Van egy mutató, amiben már Budapestet is megelőzi az ország második fővárosa címre törő Debrecen

metropol.hu

Gulácsi könnyes visszatérése: kiöntötte a lelkét, miután megmentette a blamától a Lipcsét – Videó

mandiner.hu

Zelenszkij mindenkit megnyugtatott: védelmi minisztere nem az amerikai adófizetők milliárdjaival, hanem az ukrán adófizetők pénzével szökött meg!

origo.hu

Előrehajolva mutatta a kamerába hatalmas melleit Sofía Vergara - képek

lakaskultura.hu

Merész átalakítás: Bugyikék retró fürdőszobából antracit ékszerdoboz!

ripost.hu

Sokkoló: a magyar fitneszedzőn kívül még egy ember meghalt a túravezető csoportjában

ripost.hu

Robbant a cukiságbomba: nincs is aranyosabb Stohl Luca kislányánál

life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Három fontos dolog, így térhet vissza Orbán Willi a pályára

OLDALVONAL

„Oda tud csapni az asztalra” - Lisztes Krisztián mindent elmondott az új edzőről

OLDALVONAL

Vérszomjas ellenfél érkezik a Fradihoz, veszélyben a győzelem a legenda szerint

OLDALVONAL

Hosszú Katinka már az olimpiára készül? Mindent elmondott a kapitány

OLDALVONAL

Mit ivott Szoboszlai? Elképesztő pletyka kering a bombagólja óta

OLDALVONAL

357 napot vártunk erre a fotóra, visszatért a magyar válogatott sztárja

OLDALVONAL

Döntöttek az análbotrányban a sakkozóknál, itt az ítélet

OLDALVONAL

Levetkőzött, megmutatta melleit a nagy meccs előtt a balhés bombázó