RETRO RÁDIÓ

Kitálalt a szakértő, Rossi csapata ezért maradt le a világbajnokságról

Kitálalt a szakértő, Rossi csapata ezért maradt le a világbajnokságról
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 11. 17. 07:40

Bozsik Péter tisztán látja, hol bukott el a válogatott.

Keserédes győzelem Varsóban, a magyar fociválogatott 2-1-es sikerrel zárta a világbajnoki selejtező-sorozatot Lengyelországban, azonban így is csak negyedik lett a csoportjában. Ami igazán fájó, az az együttes, amely négy pontot szerzett a lengyelek ellen, pontot rabolt az angoloktól, döntetlent játszott az Eb-n a németekkel és a franciákkal, kétszer kikapott Albániától. Ők szeptemberig még gólt sem szereztek ellenünk, most azonban kétszer 1-0-ra vertek minket.

Albánia Budapesten is nyert, Fotó: Nemzeti Sport

Bozsik Péter korábbi szövetségi kapitány szerint is ez a két találkozón múlt a selejtezősorozat sikere:

„Az egész képbe belerondít az őszünk, de főleg a szeptember. Ott valami megtört – mondta a Borsnak az M4 Sport televízióban szakértőként dolgozó Bozsik. – Megint a sorsdöntő, ki-ki meccsekkel nem tudtunk mit kezdeni. Két éve Szlovákia ellen nem szereztünk pontot, idén pedig az albánok ellen. Talán nagy volt rajtunk a teher, de tavaly a bolgárok és az izlandiak elleni pótselejtezőn nem zavarta a játékosokat a tét.

Bozsik szerint azt kell megfejteni, miért van az, hogy akkor nem tud teljesíteni a csapat, amikor hasonló erősségű riválissal szemben kell támadófocit játszani”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.