RETRO RÁDIÓ

„Én megtiltanám a játékosoknak” – megszólalt a válogatott korábbi kapitánya

„Én megtiltanám a játékosoknak” – megszólalt a válogatott korábbi kapitánya
sk
Szerző
sk
Létrehozva2021. 09. 03. 17:40

Várhidi Péter elmondta, mit kell tenni a csütörtöki, angolok elleni vereséggel.

Az angolok elleni csütörtöki vereség után adott a feladat, vasárnap Albánia ellen nyernie kell a magyar fociválogatottnak. Várhidi Péter korábbi szövetségi kapitány szerint nem kell pánikolni a 0-4 miatt.

„Az Eb-ellenfeleink a csoportküzdelmek során nem voltak még csúcsra járatva, ráadásul mindannyian elvéreztek a 16 között, vagyis az akkori bravúrok csalókák – fejtegette a 63 éves szakember a Borsnak. – Az angolok a vb-szereplést jelentő csoportelsőség megszerzéséért itt dűlőre akarták vinni a dolgot. Technikailag és gyorsaságban is sokkal jobbak nálunk, nem hagytak minket levegőhöz jutni, idő kérdése volt, mikor szerzik a gólokat. Félreértés ne essék, a mai válogatottunk jobb, mint az előző évtizedekben, a fiatalok ügyesek, tehetségesek, de tapasztalatra van szükségük. Nem várható el tőlük, hogy versenyre kelljenek az angolokkal.”

Várhidi Péter

A válogatottat 2006 és 2008 között irányító Várhidi amondó, sürgősen el kell felejteni az Eb-döntős elleni vereséget, mert Albániában nyerni kell vasárnap, ha életben akarjuk tartani a vb-kijutási reményeinket:

„Én megtiltanám a játékosoknak, hogy újságot vagy internetes cikkeket olvassanak az angol-meccsről. Csak arra szabad fókuszálni, hogy miképp verjük meg az albánokat, hiszen győzelemmel tudunk versenyben maradni a lengyelekkel a második helyért, ami esetleg pótselejtezőt érhet. Szerintem tudásban jobbak vagyunk az albánoknál, de ezt érvényesíteni is kell a pályán, ami egy ilyen vereség után nem lesz egyszerű.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.