RETRO RÁDIÓ

Három ok: ezért juthat tovább a Fradi

Stöger (jobbra) régi ismerősként köszöntheti az ellenfél trénerét
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 08. 19. 10:20

Az első meccs után nem lehetetlen a feladat, de pokoli 90, vagy 120 perc vár a zöldekre és a svájciakra.

Az első meccs után lehetne jobb és rosszabb is a Fradi helyzete a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A zöld-fehérek úgy kaptak ki 3-2-re a svájci Young Boys otthonában, hogy az első félidő közepétől emberelőnyben játszottak, s a piros lap után 1-1-es állásnál megítélt büntetőt Uzuni sajnos kihagyta. Nem lesz könnyű a keddi visszavágó, de nem is megoldhatatlan a feladat.

Franck Boli (középen) duplázott a meccsen

A Ferencvárost irányító osztrák Peter Stöger a lefújás után inkább elkeseredett volt, de természetesen ő is látja az esélyt.

„Nagyon dühítő, hogy mindhárom gólt átlövésből kaptuk. A félidőben azt mondtam a csapatnak, hogy szélesen kell játszanunk, a labdát pedig be kell juttatnunk a tizenhatoson belülre és nagyon odafigyelni az alapvédekezésre. Nagyjából azt kaptuk, amire számítottunk, persze a piros lap nem ilyen volt, voltak dolgok, amik jól működtek, például az ellenfél minél gyorsabb zavarása, ebből jött gól és a büntető is, ezt megbeszéltük előre, hogy ezekből lehet helyzeteket kialakítani. Egyenlő létszámnál rendben volt a teljesítményünk, gondot okoztunk az ellenfélnek, de el kell ismerni, hogy utána a Young Boys is megmutatta az erényeit.” – értékelt a szakember, aki kiemelte a kétgólos Franck Boli teljesítményét, akit két hete még kirakott a Slavia ellen készülő keretből.

A keddi visszavágón adott a recept: Ha a Ferencváros egy góllal nyer, akkor hosszabbítás lesz, ha kettővel, vagy többel, akkor automatikusan továbbjut. Ha nem nyer a Fradi, akkor marad az Európa-liga főtáblája.

Lássunk három okot, mi szól a Ferencváros mellett:

1.A hazai pálya. Az egyel korábbi párharcban a Slavia vezetőedzője azt nyilatkozta, sosem dolgozott még olyan akusztikájú stadionban, mint a Grupama Aréna. A Ferencváros 12. tagja, a 20 fős közönség pokollal várja a svájciakat is.

2. A bombaformában lévő Franck Boli mellett visszatérhet a svájci meccset sérülés miatt kihagyó Tokmac Nguen is a csatársorba. Baloldalon az eltiltását letöltő Civic játszhat újra, igaz, sajos Haratin két sárga lap miatt a visszavágót hagyja ki.

3. A svájciak hazai pályán az alaposan meglocsolt műfüvükhöz vannak szokva. A Ferencváros otthonában természetes közeg és gyep várja a csapatokat. Idegenben általában ez meg is látszik a Young Boys játékán.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.