Létrehozva: 2021.08.10.

Kemény menet, szurkolói nélkül kell helytállnia a Fradinak

A Ferencváros kedden este a Slavia Praha otthonában lép fel a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.

A magyar bajnok Ferencváros kedvező helyzetben, kétgólos előnyben lép fel a Slavia Praha elleni BL-selejtező visszavágón.

A Ferencváros öt mérkőzés után százszázalékos az idei sorozatban. Az első két fordulóból – a koszovói Prishtina és a litván Zalgiris Vilnius ellen – egyformán kettős győzelemmel jutott tovább, és a múlt szerdai, Slaviával szembeni első összecsapáson is diadalmaskodott. Egy hete Peter Stöger csapata egy szerencsés öngóllal és egy tizenegyessel került kényelmes előnybe.

Az már biztos, hogy a 2019-ben az Európa-liga, tavaly pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt Ferencváros 2021 őszén is érdekelt lesz valamely európai kupasorozat csoportkörében. A „legrosszabb” esetben, azaz a Slavia Prahával szembeni esetleges búcsút követően az Európa-liga playoffjában lenne érdekelt a gárda, ott a vesztesek a Konferencia-liga főtábláján indulhatnak majd. Ha az FTC ma továbbjut Prágában, akkor a következő körben már a BL-csoportkör lesz a tét. Ha onnan kiesik, akkor az Európa-liga-főtáblán vigasztalódhat.

Ha a magyar csapat sikerrel veszi a csehek elleni visszavágót, a román CFR Cluj és a svájci Young Boys továbbjutója vár rá a playoff-körben, míg kiesés esetén az El-főtábláért a horvát Dinamo Zagreb és a lengyel Legia Warszawa párharcának vesztesével találkozik. A Slavia elleni találkozó ma 19 órakor a német Tobias Stieler sípjelére kezdődik.

Fradi-szurkolók nélkül

Az UEFA Végrehajtó Bizottságának döntése értelmében, a koronavírus járványra való tekintettel a nemzetközi kupasorozatok selejtező- és playoff-mérkőzésein nem vehetnek részt vendégszurkolók. Ez természetesen érinti a Ferencváros szurkolóit is. Amennyiben lennének olyan szurkolók, akik mégis belépőhöz jutnának, abban az esetben beléptetésük megtagadható a helyi szervezők és hatóságok által.

Bajnokok Ligája, selejtező

Slavia Praha-Ferencváros

kedd, 19 óra, tv: M4 Sport

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Pankotai Lili: „V. Judit egyetlen szava sem bizonyítható, hiszen nem voltunk ott a Magyar-családnál”

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Vicces locsolóversek, mert húsvétkor is kell a poén

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt