RETRO RÁDIÓ

Szívbemarkoló szavak, ezek voltak Eriksen első mondatai az újraélesztése után

Kiderült, hogyan sikerült visszahozni az életbe Eriksent
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 06. 17. 11:42

Megszólalt a döbbenetes percek főszereplője. Töviről hegyire mindent elmesélt az orvos, aki megmentette a pályán összeesett dán futballsztár életét.

Aki látta (akár a tévében, pláne a helyszínen), sosem felejtheti azokat a sokkoló perceket, amikor a pályán összeesett Christian Eriksen életéért küzdöttek a koppenhágai Dánia-Finnország Eb-meccs szünete előtt. A Bild most megszólaltatta azt a német orvost, aki a lelátóról odasietve visszahozta a halálból a 29 éves futballsztárt.

Kiderült, hogyan sikerült visszahozni az életbe Eriksent
Fotó: AFP

A dráma egyik főhőse volt dr. Jens Kleinefeld, aki a mérkőzés dopping- és orvosi vezetőjeként volt jelen az UEFA megbízásából. Az ő jelentős életmentői tapasztalata is kellett a pályán dolgozó stáb sikeréhez.

„A túloldali tribünön ültem, amikor Eriksen elesett. Először nem is sejtettem, mekkora a baj, de a dán egészségügyi stáb zaklatott ténykedéséből rájöttem, hogy nem egy normál sérülésről van szó. A játékosok a fejüket fogták, ezért jeleztem a pálya széli mentőcsapatnak, hogy fussanak oda. Náluk volt defibrillátor. Végül én is odamentem, elvégre mentőorvos vagyok és ismerem az ilyen komoly helyzeteket”

- mesélte a német orvos, aki akkor ért oda, amikor Eriksonon már szívmasszázst végeztek, és a testére tapasztották a defibrillátor elektródáit.

„Akkor átvettem az irányítást. Sokkoltuk őt, és folytattuk a szívmasszázst. Döntő fontosságú volt, hogy a meccs előtt kiképeztem a stábot. A dán csapatorvos eleinte nehezen fogta fel a helyzet súlyosságát. Egy újraélesztésnél a lehető leggyorsabbnak kell lenni. Csakhogy egy csapatorvos elsősorban mindenféle sérüléseket lát el, ezért nehezebben ismeri fel rögtön a szívhalált. Ez látszott, amikor megpróbálták kihúzni a nyelvét a torkából. Ez természetesen ostobaság, ez önmagában nem ment életet. Elegendő a fej minimális előrehajtása”

- taglalta az életmentő orvos, hangsúlyozva: az elektrosokkot szerecsére sikerült két-három percen belül elvégezni, így Eriksen esélye 80-90 százalék körül volt a túlélésre (ez minden eltelt újabb perccel esett volna 10 százalékot).

A dán játékosok mögött, fekete öltönyben, maszkban hajol Eriksen fölé dr. Jens Kleinefeld
Fotó: AFP

„Két perc után láttam az EKG-monitoron, hogy sikeres volt a sokkolás. Még húsz-harminc másodperc múltán Eriksen magához is tért. Felnyitotta a szemeit, az egy szép pillanat volt, én pedig angolul megkérdeztem: 'Újra itt vagy?', mire azt felelte: 'Igen, itt vagyok'. Aztán azt mondta, 'Ó, ***, hiszen még csak 29 éves vagyok'. Megnyugtattam, hogy most már minden rendben, nincs veszélyben. Mindent megértett, és a kezét a mellkasára fektette”

- emlékezett vissza dr. Kleinefeld a drámai percekre.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Christian Eriksen (@chriseriksen8) által megosztott bejegyzés

Eriksen mellkasába most egy olyan speciális eszközt ültetnek be, amely képes megakadályozni a hirtelen szívleállást.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.