RETRO RÁDIÓ

„Az utolsó percig reménykedtem” – Szoboszlai helyett ők lehetnek a vezérek

„Az utolsó percig reménykedtem” – Szoboszlai helyett ők lehetnek a vezérek
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 06. 02. 13:00

A kapitány és Szoboszlai is mindent megtett, ez is kevés volt.

Kedd óta biztosan tudjuk, hogy a jelenlegi legjobb magyar labdarúgó biztosan nem lesz ott a labdarúgó-Európa-bajnokságon. A fél éve sérüléssel bajlódó, és az edzésekhez nemrég visszatérő Szoboszlai Dominik megpróbálta, elutazott az Európa-bajnokságra, azonban Marco Rossi nem kockáztat egy súlyosabb sérülést a szerepeltetésével.

„Nincs jó állapotban. Olyan állapotban sincs, hogy néhány percre beálljon. Az utolsó percig reménykedtem benne, hogy Dominik benne lehet a szűk keretben. De ez inkább remény volt, mint bizonyosság. De számítottam rá, készültem arra az eshetőségre, hogy nélküle maradunk”mondta Rossi, akinek Szoboszlai is megköszönte a lehetőséget, valamint, hogy tekintettel volt hosszútávú pályafutására.

Rossira kemény feladat vár (Fotó: Nemzeti Sport)

Még nagyobb baj, hogy Szoboszlai elsőszámú helyettese, Kalmár Zsolt súlyos sérülést szenvedett márciusban, műtétje után már biztosan nem focizhat az idén. A lehetséges helyettesek között így megmaradt Kleinheisler László, aki egyszer már csodát tett, valamint az izlandiak ellen gólt szerző Nego Loic. Igaz, a honosított Vidi-focista eredeti posztjától távol áll Szoboszlai szerepköre. Rossi szerint ugyanakkor elképzelhető forgatókönyv Nego bevetése.

Nego sorsdöntő gólt szerzett Izland ellen (Fotó: MTI)

Rossinak és csapatának két felkészülési meccse van kipróbálni az új hadrendet. Az Eb előtt pénteken Ciprus ellen játszunk, jövő kedden pedig Írország lesz az ellenfél. Az Eb-rajt Portugália ellen lesz június 15-én.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.