Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.04.22.

Marco Rossi fontos döntést hozott meg Szoboszlai Dominik jövőjével kapcsolatban

A válogatott középpályás december óta nem lépett pályára tétmeccseken.

Továbbra sem focizott 2021-ben a magyar futball legdrágább játékosa. Szoboszlai Dominik decemberben igazolt Salzburgból Lipcsébe, azóta sérüléssel bajlódott, csupán az edzéseket tudta elkezdeni. Az esetében kérdés, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány mennyire enged elveiből: válogatottunk olasz kapitánya általában csak azokra számít, akik rendszeresen játszanak csapatukban.

Fotó: Instagram

Az olasz szakember biztos benne, hogy a középpályás ott lesz az Eb-n:

„Ha minden a terv szerint alakul, Dominik a Bundesliga utolsó két-három fordulójában pályára léphet a Leipzigben. Tény, kevés meccsel a lábában csatlakozhat a válogatotthoz – de legalább csatlakozhat. Világos szabályokat fektettem le a kinevezésem után, így például azt is a kerettagság feltételéül szabtam, hogy az illető játékban legyen. Az elmúlt csaknem három évben hű maradtam az elveimhez, ugyanakkor az élet hozhatja úgy, hogy kivételt kell tenni. Nos, jelen esetben kivételt teszek, Dominikot akkor is meghívom, ha csak két-három mérkőzésen játszik a tavasszal. A felkészülés során lesz ideje az esetleges lemaradás behozására” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az olasz kapitány.

Rossi hozzátette, hogy pontosan Szoboszlai miatt örül, hogy csak júniusban kezdődik az Eb és nem most. Hiába várja ugyanis az eseményt, a Lipcse középpályására most nem számíthatna.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Ilyenkor a legjobb a virágos udvarokkal teli Córdobában lenni

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban