Járdán parkolás? Buszsáv? Mozgássérült parkoló? Karácsony Gergelyt nem érdekli a KRESZ

POLITIK

„Nem tagadom” – Schumacher fia az apjáról beszélt, kérdezték a legenda állapotáról is

Mindenkit Schumacher állapota érdekel. A Forma-1 tehetsége határozottan reagált az otthon ápolt édesapja hogylétét érintő kérdésre.

A tervek szerint négy hét múlva, március utolsó hétvégéjén, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon mutatkozik be Mick Schumacher a Forma-1-ben a Haas istálló pilótájaként. A hétszeres világbajnok fia ugyanakkor már most sem titkolja, hogy másik csapathoz vágyik.

Egy olasz napilapnak nyilatkozva ugyanakkor szembesülnie kellett azzal, hogy felfelé ívelő pályafutása ellenére továbbra is mindenkit Michael Schumacher állapota érdekel.

Michael Schumacher után a fia, Mick is a Ferrarihoz vágyik
Fotó: AFP

Mick Schumacher a tavalyi idény végén, Abu-Dzabiban az első szabadedzésen már vezethette a Haast, de versenyen csak a közelgő 2021-es vb-sorozatban mutatkozhat be a királykategóriában.

„Alig várom, hogy munkába állhassak a Haasnál. Boldog vagyok, hogy része lehetek ennek a csapatnak, és az első szezonomban természetesen a lehető legjobban szeretnék debütálni. Aztán meglátjuk, mit tartogat nekem a jövő. Lépésről lépésre akarok haladni, de nem tagadom: az álmom válna valóra, ha később a Ferrarit vezethetném, ahogy annak idején édesapám”

- idézte a kölni Express a 21 éves német autóversenyzőt, aki jelenleg karanténban, Angliában készül az előtte álló kihívásokra.

Mick Schumacher nem csak a neve miatt reménykedhet a terve megvalósulásában, hiszen tagja a Ferrari tehetségeit felvonultató utánpótlás-akadémiának.

Michael Schumacher állapota továbbra is tabu

A német lapban szemlézett La Stampa-interjúban a „kis Schumit” megkérdezték Michael Schumacher állapotáról is. Az olasz újságban azt firtatták, hogy Mick beszélt-e apjával a közelgő F1-es bemutatkozásáról.

„Ez magánügy, térjünk vissza sporttémákra”

- reagált Mick Schumacher, aki továbbra is szigorúan tartja magát ahhoz, hogy a család nem veri nagydobra a 2013-as síbalesetében megsérült legenda hogylétét.

A cikkből ugyanakkor kiderül, hogy apja helyett (vagy mellett?) a négyszeres világbajnok honfitárs, Sebastian Vettel mentorálja Schumacher fiát.

„Sebbel rendszeresen beszélgetünk egymással. Nagyon tapasztalt, és tanácsokkal lát el. Rajtam tartja az egyik szemét”

- árulta el Mick Schumacher.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij megőrült: a lengyelek után megtámadta a másik nagy szövetségesét is

origo.hu

Robbantás: Ez történhetett pontosan tegnap éjjel Esztergomban

borsonline.hu

Fotó buktatta le Curtist, mással is megosztotta az ágyát

mandiner.hu

Kiderült: ő volt az esztergomi robbantó!

metropol.hu

Váratlan tragédia: Összeomlott a gyásztól a magyar énekesnő

vg.hu

Lengyel–ukrán konfliktus – Aknamező történelmi terhekkel

origo.hu

Szörnyű dolog történt Tóth Andival

mindmegette.hu

Megőrjítenek a villámkezű kasszások? Ezzel a trükkel tudod lassítani őket

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

magyarnemzet.hu

Az állam semmivel sem tartozik Iványi Gábornak és közösségének

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Vérszomjas ellenfél érkezik a Fradihoz, veszélyben a győzelem a legenda szerint

OLDALVONAL

Hosszú Katinka már az olimpiára készül? Mindent elmondott a kapitány

OLDALVONAL

Veszélyes helyszínen nyerhet olimpiai aranyat a magyar úszó

OLDALVONAL

Szoboszlai belenyúlt a tutiba, ezért verhetetlen a magyar válogatott

OLDALVONAL

Szomorú bejelentés, visszavonul az olimpikon, aki történelmet írt Magyarországon

OLDALVONAL

Itt a szenzációs bejelentés Michelisz Norbitól, valóra válik az álma

OLDALVONAL

Mi történt? Szoboszlai néhány napja még szerelmes üzenetekkel bombázta Gécsek Fannit

OLDALVONAL

Beckham újra a Real Madriddal ünnepelt, legendás fazonokkal fotózták