RETRO RÁDIÓ

Pofonok, sálégetés, lábtörés: kiakadtak a focidrukkerek az új igazoláson

László Csaba
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 09. 22. 09:30

Nem mindig szerződtettek körültekintően a magyar klubok.

Kiváló válogatott támadót igazolt a Ferencváros focicsapata, a szurkolók egy része mégis elégedetlen. A szlovákiai Robert Mak ugyanis tavaly nem lett túl népszerű a hazai ultrák között. A magyar-szlovák Eb-selejtezőn (1-2) ő szerezte csapata első találatát, melyet a magyar tábor előtt, a szlovák címert csókolva ünnepelt. Később némileg joggal panaszkodott is a magyarokra.

„Amikor a 20 ezres stadion kifütyüli a nemzeti himnuszunkat, akkor sértve érezzük magunkat” – indokolt akkor a csatár, akit pénteken mutatott be a Fradi.

Fotó: Nemzeti Sport

Ma már a csatár nem foglalkozik a múlttal, arra készül, hogy a BL-főtáblán szerepeljen a zöld-fehérekkel.

„Nagyon motivál, hogy egy olyan csapat szerződtetett, amely a BL-selejtező rájátszásában szerepel. Láttam a Fradi legutóbbi, Dinamo Zagreb elleni mérkőzését, fantasztikus volt! Nagy előrelépés ez a klubnak, már csak egy lépés hiányzik ahhoz, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen. Remek volna az ősszel a BL-ben pályára lépni.”

Az biztos, hogy a csatár góljaival még a legkritikusabb szurkolókat is elhallgattatja majd.

A múltban több magyar átigazolás is kiverte a biztosítékot a drukkereknél.

Maradhatott a pofozkodó Vincze

A Honvéd focicsapata 2007 nyarán szerződtette Vincze Gábor válogatott középpályást. A klub büszkén mutatta be az új szerzeményt, a szurkolók azonban kijelentették, le sem szabadott volna igazolni a labdarúgót. Állításuk szerint ugyanis Vincze korábban megpofozta egyik drukkertársukat, ez pedig megbocsáthatatlan. George F. Hemingway klubtulajdonos hajthatatlan volt, Vincze pedig egy teljes szezont húzott le a csapatban.

László Csabát két nap után kirúgták

2006 februárjában László Csabát nevezték ki vezetőedzőnek Sopronban, de a szakember sosem ülhetett le a kispadra. Fél évvel korábban ugyanis a Ferencváros vezette a Sopron elleni kupadöntőben, melyet meglepetésre a soproniak nyertek meg 5-1-re.

A botrányos meccsen a Fradi végig durván játszott, sőt azt lehetett hallani, hogy László arra biztatta övéit, hogy törjék el a soproniak lábát. A tréner ezt több “fültanú” ellenére is cáfolta, a soproni drukkerek azonban nem felejtették el az esetet. Kérésükre a klub két nap után megvált az újonnan kinevezett trénertől.

Kár volt elégetni a sálat

A Ferencváros 2010-ben szerette volna kölcsönvenni az MTK-tól Bori Gábort. A válogatott középpályás szinte mindenben megegyezett a klubbal, amikor a szurkolók dühe meghiúsított mindent. Az internetre ugyanis felkerült egy videó, melyen Bori újpesti játékosként egy Fradi-sálat égetett el. Ezt látva a vezetőség is lemondott a játékos alkalmazásáról.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.