Létrehozva: 2020.07.11.

Dzsudzsák NB I-es csúcsfizetést kaphat Debrecenben

Még az NB II-ben és többmillió forintos fizetést kaphat Dzsudzsák Balázs – már ha a Lokihoz szerződik.

Érzelmi szálak mellett anyagilag sem járna rosszul Dzsudzsák Balázs Debrecenben. Mint arról a Ripost beszámolt, a válogatott csapatkapitánya az araboktól hazatérve Debrecenben tárgyalt Tőzsér Dániel szakmai igazgatóval. Érkezését elősegítheti az is, hogy az igazgatóságba bekerült a labdarúgó legelső debreceni edzője, Katona Zoltán. Hosszú évek után az első olyan Dzsudzsák-igazolás lenne, ami kizárólag pozitív kritikákat szülne. Már csak az a kérdés, mennyi pénzt kaphatna Dzsudzsák a másodosztályban.

T
Fotó: Nemzeti Sport

A Ripost által megkérdezett szakértő szerint szó sincs NB II-es bérről.

„A Debrecen – akárcsak a Vasas – azonnal visszajutásra készül. Egy szezon miatt nem változtatnak a béreken, amelyek így az NB I középmezőnyének felelnek meg. Átlagban 2-3 millió forintról forintról beszélünk, Dzsudzsák azonban ennél jóval többet kaphatna a Lokinál” – mondta lapunknak Szabados Gábor sportközgazdász.

Dzsudzsák megérhet a Lokinak legfeljebb havi 8-10 millió forintot, ez az NB I-ben is kiemelkedő pénznek számít, a focista azonban az utóbbi években nem ehhez szokott. Az araboknál évekig havi 100 millió forintot kapott, ezt csökkentették nemrég 60 millió forintra. Két éve a Vidihez 50 millióért jött volna el, abból az üzletből végül nem lett semmi.

Debrecen azonban számára érzelmi kérdés, pláne most, amikor az elmúlt 15 év legsikeresebb magyar csapata kiesett az NB II-be. Még az sem kizárt, hogy Dzsudzsák tulajdonrészt kap a várostól a Lokiban, ezzel kompenzálva a kevesebb fizetést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a NASA döbbenetes bejelentése: valami egészen hihetetlent találtak

origo.hu

Keresztes Ildikó a szerencsejátékokról beszélt, Kasza Tibit kínos helyzetbe hozták

borsonline.hu

Megerősítette a szakítást Fésűs Nelly: "A hír igaz. VÉGE"

hirtv.hu

A Kreml figyelmeztette a Nyugatot: ne merjen hozzányúlni az orosz pénzhez

ripost.hu

"Ott kapaszkodott a szekrényen" – álmából ébresztette a szellem a kétéves soproni kislányt

origo.hu

Ördög Nóra hatalmas titkot árult el a Next Top Model Hungaryről - videó

lakaskultura.hu

Trendjelentés 2024-re: különös szempontok jönnek a lakberendezésben

origo.hu

Így csökkentsük felére a kert költségeit (hirdetés)

life.hu

A stressztől is felborulhat a menstruációs ciklusod (hirdetés)

life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

she.life.hu

Így szüntette meg a cikluszavaromat a barátcserje (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Sosem adják fel a reményt, Schumacher sorsa így dőlhet el

OLDALVONAL

Műtét vár az olimpiai bajnok magyar sportolóra, Fradi-verés lehet a gyógyír számára

OLDALVONAL

Farkaséhes csapat vár a magyar lányokra, vb-aranyat érhet a bosszú

OLDALVONAL

"Ez Schumi hangja" - Ünnepelnek Michael Schumacher rajongói

OLDALVONAL

Megrázó vallomást tett Suhajda Szilárd felesége: "meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa nem jön haza"

OLDALVONAL

Szoboszlainak hadat üzentek; egy mozdulattal közellenség lett a magyar futballsztár

OLDALVONAL

Valami történt Szoboszlai Dominikkal! Reagált az sztár edzője