A horrorkirályt olvasva veszítettem el Sennát és a Forma-1-et

Pontosan 26 évvel ezelőtt, 16 éves koromban vett egy nagy fordulatot ifjú életem. Rövid időn belül két, számomra fontos sportoló hunyt el – de Ayrton Senna 1994-es halála után a Forma-1 is befejeződött számomra. Kötődni persze ezután is kötődtem, de ez már egy másik, a mai napig tartó történet.

1994 áprilisában, másodikos gimnazistaként vettem részt osztálykiránduláson, s egy vasi városban megakadt a szemem Stephen King Állattemető című könyvén. A szerzőről még sosem hallottam, de a hátlapon olvasható kedvcsináló érdekesnek tűnt, így a zsebpénzem egy részét a könyvre költöttem. Van-e élet a halál után? Ha van, akkor milyen lehet az? Ezt a témakört járja körül a világhírű mű, amit még azon a hétvégén kiolvastam.

De eközben elrajtolt a Forma-1-es év harmadik futama, melyről csak később derült ki, hogy a sorozat történelmének legszomorúbb hétvégéje lett. Pénteken Rubens Barrichello úszott meg egy horrorbalesetet, a szombati időmérőn azonban az osztrák Roland Ratzenberger nem élte túl a betonfallal való ütközést.

Engem akkor Ayrton Senna érdekelt, miatta néztem az F1-et immár nyolcadik éve. Rajongóként kíváncsi voltam, mire megy majd az alaposan felturbózott Williams-csapatban, ahová az év elején igazolt, de az első két nagydíjon pontot sem tudott szerezni.

Lekéstem a futam rajtját, az Állattemetőben a főszereplő, a közel 3 évesen elhunyt kisfiát gyászoló édesapa azt mérlegelte, ássa-e ki az elhunyt picit, megkockáztatva azt, hogy a srác az Állattemetőbe eltemetve gyilkos szörnyetegként tér vissza. De a legfontosabb, hogy visszatér.

De vissza Imolára, bekapcsolva a német adót még káromkodtam is, hogy Senna megint nincs az első tízben sem. Ekkor lettem figyelmes arra, hogy a riporterek a brazil szörnyű balesetéről beszélnek.

A többi már történelem, este 6 órakor a Poptarisznya című rádióműsorból tudtam meg, hogy egyik kedvenc sportolóm elhunyt. Csakúgy, mint egy évvel korábban egy teljesen értelmetlen balesetben a kosárlabdázó Drazen Petrovic. A Telesportban a téma máig emlékezetes, háromszavas felkonferálása is az emlékembe égett.

Azóta nem érdekel a Forma-1, egyszerűen azért, mert nincs kinek szurkolnom, nem tudok kötődni senkihez. Viszont megkaptam cserébe Stephen Kinget, a Mestert és rengeteg „kollégáját”, vagyis a könyveket, az olvasás szeretetét.