A Biden-család sötét oldala: Kábítószer és prostituáltak: új fotók

POLITIK

Csőstül jön a baj: edzője szerint műtét várhat Nagy Ádámra

Orbán Willi kiesése után a labdarúgó-válogatott újabb alapemberéről derült ki, hogy nincs rendben. Reméljük, elkerülhető az operáció!

Nagy Ádám még mindig fájlalja a bokáját, s az is előfordulhat, hogy műteni kell – derült ki a magyar válogatott középpályást foglalkoztató Bristol City edzőjének szavaiból. Lee Johnson a szombati, Wigan elleni angol másodosztályú bajnoki meccse előtti sajtótájékoztatón beszélt a 24 éves magyar légiósáról, aki a makacs bokasérülése miatt már ősszel is kihagyott két és fél hónapot.

Nagy még mindig fájós bokával játszik a Bristolban
Fotó: Getty Images

„Ádám formája időnként kiemelkedő volt, de a bokája befolyásolja a játékát. És ezek azok a dolgok, amik az emberek számára nem láthatóak” – mondta az angol szakember, hozzátéve: a beszélgetésük alapján most jobb állapotban van Nagy bokája, mint az utóbbi három-négy hétben, de továbbra sincs teljesen rendben.

„Lehetséges, hogy szüksége lesz operációra. Ez is egy lehetőség. Képes pályára lépni, de jelenleg fájdalommal játszik. Ő egy fiatal futballista, és ez az első súlyosabb sérülése. Új nálunk, ráadásul egy egészen más kultúrából érkezett, de fantasztikus labdarúgó” – dicsérte Johnson Nagyot, kiemelve a közbelépéseit és a játék olvasási képességét.

A Bristol 26 forduló után a 11. az angol másodosztályban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai harc után megvan a TV2-es Párharc győztes párosa

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Gálvölgyi Jánosról

mandiner.hu

Újabb európai ország mondta ki: szó sem lehet fegyverszállításról Ukrajna részére, még csak közvetett módon sem

life.hu

Borzalmas: leütötték, felgyújtották, majd felrobbant a feje egy 17 éves fiúnak Nagykőrösön

hirtv.hu

Látványos ünnepségen házasodott meg a jordán koronaherceg

origo.hu

Alig eszik és keveset beszél a börtönben Galambos Lajcsi

travelo.hu

Szárnyashajóval Vácra: Egy ideális nap a városban, ahol Mária Terézia is járt

ripost.hu

Kiderült, Dollyt már tavaly kizárta egy állatvédő szervezet

ripost.hu

"Elvesztettem a fejem" - Lőw Zsolt teljesen kivetkőzött magából a nagy siker után

ripost.hu

Gyászol a magyar énekes, embert próbáló időszakon van túl

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

"Ha húsz évvel fiatalabb lennék" - életmentő műtétje után várja a világbajnokságot a magyar sportoló

OLDALVONAL

Megszólalt a boldog anyuka, idősebb nőt szeret a Forma-1 világbajnoka

OLDALVONAL

Talmácsi Gábor tisztázta, ekkor jöhetnek a világ legjobbjai Magyarországra

OLDALVONAL

Őrület Berlinben: ez vár Dárdaira, ha benntartja a Herthát

OLDALVONAL

Megszakad a szív: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról

OLDALVONAL

Miniszoknyában húzta fel meztelen combjait a brutál mellű ringlány – videó

OLDALVONAL

Erre készült Suhajda Szilárd: megszólalt a hegymászó, akinek sikerült

OLDALVONAL

Agyonvertek egy 15 éves focistát a pünkösdi mérkőzésen