RETRO RÁDIÓ

Óriási sikerrel zárult a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozat

Óriási sikerrel zárult a Budapest Európa Sportfővárosa programsorozat
vav
Szerző
vav
Létrehozva2019. 12. 18. 14:45

Az év során több mint 200 ezer résztvevőt mozgattak meg a rendezvények.

Több mint 200 ezer résztvevőt mozgatott meg a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa elnevezésű programsorozat, amely a sportolást és az egészséges életmódot népszerűsítette az év során – jelentette az MTI.

Fotó: Instagram

A szervezők szerdai közleménye szerint a január 1-jén kezdődött és december 8-án véget ért eseménysorozat keretében 12 kiemelt rendezvény, illetve további 530 kisebb-nagyobb, túlnyomórészt ingyenesen látogatható sportos kitelepülés valósult meg Budapest Főváros Önkormányzata vezetésével, a Budapesti Sportszövetségek Uniója szervezésében és a Testnevelési Egyetem szakmai támogatásával. Ezeken az eseményeken kortól és nemtől függetlenül minden fővárosi lakos közelebbről megismerhette a legkülönfélébb mozgásformákat kezdve a futástól és úszástól a korcsolyázáson át a spinningig, vagy a jógáig.

A programsorozat nyitó- és záróeseményét egyformán a Városligeti Műjégpályán tartották meg, ahol az érdeklődők a korcsolyázás mellett olyan más, hideg időben űzhető mozgásformákat is kipróbálhattak, mint a jégkorong, a curling vagy a jéglabdázás. Mindkét teltházas rendezvényen több mint háromezren vettek részt.

„A Sportfőváros programsorozat leglátogatottabb rendezvénye a május végi Családi- és Sportnap volt, amikor a Margitszigeten több mint 50 féle mozgásformát mutattak be az érdeklődőknek. Csaknem 30 ezren mentek ki az eseményre és próbáltak ki egy vagy több sportot a focizástól kezdve a falmászáson, víváson át a küzdősportokig”

- áll a közleményben.

A Várkert Bazár előtt megtartott májusi spinning napon majdnem négyezren vettek részt, augusztus elején pedig a „Jógázz a Citadellán alkonyattól pirkadatig” elnevezésű eseményen több mint ezren próbálták ki a jógázást.

A 16-35 éves korosztályt leginkább a két részletben, előbb április és június között, majd szeptemberben és október elején, a budapesti kültéri fitneszparkokban rendezett programok vonzották, amelyeken a szabadtéren végezhető testedzési lehetőségeket mutatták be az érdeklődőknek. Az idősebbek közül a kifejezetten nyugdíjasokat célzó, márciusi Szenior Életmódváltó napon mintegy 800, az októberi Nordic Walking-napon pedig több mint ezer fővárosi vett részt.

„A felsoroltakon kívül a Budapest 2019 Európa Sportfővárosa programsorozat részeként szerveztek meg az idén további tíz futórendezvényt, öt – több mint tíz sportot felvonultató – családi sporteseményt, négy, kifejezetten a vizes sportokra fókuszáló uszodai programot, valamint a Budapest Urban Games, az ingyenes utcalimpia is az évad kiemelt megmozdulása lett”

- olvasható a közleményben.

Az Európa Sportfővárosa címet jövőre a spanyolországi Málaga veszi át Budapesttől.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.