Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.10.16.

Megszületett az ítélet a magyar kézilabda-botrányban

Két vádlottat a bíróság – egyezségkötés alapján – elítélt a nyolc személyt érintő kézilabda-vesztegetési ügyben.

A Fővárosi Főügyészség szerdai tájékoztatása alapján a nyomozó ügyészek az egyik edzővel és az egyesületi elnökkel – a büntetőeljárási törvény rendelkezései szerint – egyezséget kötöttek, a két terhelt ezt követően önmagára és a játékvezetőkre is terhelő vallomást tett.

A kép illusztráció

Velük szemben emiatt külön vádiratot nyújtottak be, amely alapján a bíróság – jóváhagyva a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szeptemberi indítványát – az edzőt 1 év 6 hónap 5 év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre, az egyesületi elnököt 800 000 forint pénzbüntetésre ítélte, és mindkettőjükkel szemben vagyonelkobzást alkalmazott.

A tájékoztatás szerint az ítélet jogerős, a további hat vádlottal szemben a bírósági eljárás folyamatban van.

Szeptember elején minősített vesztegetés és vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyolc személlyel szemben emeltek vádat. Négy kézilabda-játékvezetővel szemben azért, mert pénzért befolyásolták a meccsek eredményét. A vádiratok szerint a két játékvezető páros – 150 és 500 ezer forint közötti összegért – 2016-ban és 2017-ben összesen öt első- és második ligás, továbbá a Ligakupában rendezett mérkőzés eredményét befolyásolta, illetve kísérelte meg befolyásolni.

Rajtuk kívül két edző, egy sportegyesületi elnök, illetve egy szakágon kívüli személy volt érintett az ügyben.

A vádlottak további játékvezetők megvesztegetését is megkísérelték, ám utóbbiak visszautasították a „vacsorára”, illetve a „pálya kiegyenesítésére” felajánlott százezer forintot, és jelentették az esetet a játékvezetői bizottság vezetőinek.

A mérkőzések egy részében a vesztegetéssel célzott, kedvező eredmények az érintett csapatok közötti erőkülönbség miatt a játékvezetők befolyásolási kísérlete ellenére elmaradtak, így a kenőpénz átadására nem került sor. Más esetekben a megbeszélt összegek, vagy azok egy részének átadása is megtörtént; volt, hogy a pénzt a kézilabda-szövetség korábbi székhelyének parkolójában adták át.

A büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése és felderítése alapján indult, mivel a játékvezetők egyike, egy 52 éves férfi az elkövetéskor rendőrként dolgozott, és a játékvezetést szabadidejében végezte – fűzte hozzá.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a játékvezetők esetében letöltendő szabadságvesztést indítványozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése