
Nem akármilyen mérföldkõhöz érkezett a Hertha BSC magyar vezetõedzõje.
Vasárnap következik Dárdai Pál 100. Bundesliga-mérkőzése a Hertha vezetőedzőjeként. Bő két és fél évtizeddel Csernai Pál (korábban Bayern, Benfica, Dortmund, Frankfurt, Hertha) után elsőként bizonyít magyar edzőként európai elitbajnokságban.
![]()
Az RB Leipzig elleni meccs ráadásul magyar csúcstalálkozó lesz: a házigazda lipcseiek kapusa Gulácsi Péter, pályaedzője Lőw Zsolt, míg a berlini stábban Dárdai mellett dolgozik Petry Zsolt kapusedző is. A Hertha a 11., a Leipzig a 3. helyről várja az idei utolsó fordulóbeli összecsapást (vasárnap 18.00, Eurosport 2).
A jubileum kapcsán írt, terjedelmes cikkében a Morgenpost kiemeli: Dárdai közel hároméves szakvezetői munkájával immár igazi őskövületnek számít. A 18 csapatos mezőnyben csak a freiburgi Christian Streich dolgozik nála régebben egy huzamban ugyanannak a csapatnak az élén - de időközben megjárta a másodosztályt is.
![]()
Hogy Dárdaival ne essen meg ez a csúfság, a bajnokságból hátralévő időben össze kell kapnia magát a Herthának. Az átalakított, megfiatalított csapat nem szerepel olyan jól, mint az utóbbi két évben. Viszont a magyar szakvezető szerint, ha ezt az átmeneti időszakot átvészelik, sokkal szebb jövő vár a klubra.
Messze nem tartunk még ott, amiről sokan álmodoznak.
Először is kell szereznünk kétszer húsz pontot (a szezon első felét záró lipcsei évzáró előtt már 21-nél járnak - a szerző). Ez döntő fontosságú. Aztán majd egyszer, ha a sok fiatal tehetségünk tovább fejlődik és nem hagyja el a klubot, akkor beszélhetünk arról, hogy elérjünk valami nagyot"
- mondta Dárdai Pál, akit a szurkolók egy része támad a vártnál gyengébb eredmények miatt. A nagy többség és a szakértők ugyanakkor türelmet és bizalmat szavaznak neki, hogy folytassa a megkezdett, szisztematikus munkáját imádott klubjánál.
Visszatérve a közeljövőhöz: a téli szünet utáni második tétmeccsével Dárdai befogja a Hertha-edzők örökrangsorában Georg Kesslert (a '70-es években 102-ig jutott a berlini kispadon). Eztán már csak hárman lesznek a magyar szakvezető előtt: a szintén még tavasszal megelőzhető Falko Götz (109), Jürgen Röber (157), és a csúcstartó Helmut Kronsbein (212).







