RETRO RÁDIÓ

Történelmi siker, világsztárok ellen küzdhet a magyar lány

Történelmi siker, világsztárok ellen küzdhet a magyar lány
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 10. 05. 20:15

Fábián Melinda magyar színekben képviseli a ketrecharcosok nõi frontját.

Fábián Melinda első magyarként cáfolt rá Dana White, az UFC elnökének egykori kijelentésére, miszerint női versenyző soha nem léphet be az Ultimate Fighter Show ketrecébe.

A sportágban azóta nagy nevet szerzett magának Rounda Rousey, de mellette számos nő harcolta ki tiszteletét. A mostani show-ban 16 versenyző mérkőzik meg egymással, köztük az UFC történetében az első magyar, Fábián Melinda is.

 

#greenteam #zöld

Melinda Fabian (@meuthewarrior) által megosztott bejegyzés,

Sajnos az MMA ketrecharcos komolyabb sérüléssel bajlódik, annyira meghúzódott a bal combhajlító izma, hogy az edzéseknél, sőt már a járásnál is nehézséget okoz neki.

A Budapest Top Team edzője, Peszlen Ferenc bizakodó, szerinte játékosa a sérülés ellenére is mindent megtesz a győzelemért:

„Melinda technikás játékos, tud meglepetéseket okozni még a nála jóval tapasztaltabb ellenfelének is.”

A férfi csoport Melindát tartja a legesélyesebbnek, mert akaratereje minden mozdulatán megmutatkozik. A következő mérkőzés két hét múlva lesz, ahol a hetedik kiemelt Fábián Melinda a 10. kiemelt Rachel Ostovich-Beroonal fog ketrec harcot vívni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.