RETRO RÁDIÓ

Súlyos döntést hozott Lewis Hamilton

Súlyos döntést hozott Lewis Hamilton
vav
Szerző
vav
Létrehozva2017. 09. 21. 18:15

Tévémûsor adta a végsõ lökést. Változtat az életén a Forma-1 háromszoros világbajnok autóversenyzõje.

Áttért a vegán életmódra Lewis Hamilton. A Forma-1 32 éves brit szupersztárja a Snapchaten kürtölte világgá a döntését, ami a szingapúri versenyhétvégén a pilóták körében is beszédtéma volt.

"Igen, azt mondtam,

megpróbálok vegánul élni.

Már két éve elhagytam az étrendemből a vörös húsokat. Idén már csirkét sem ettem, de ezt egy idő után nem tartottam be. Most újra nekifutok"

- válaszolta egy versenyzőtársa kérdésére Hamilton, aki immár a halat is mellőzi.

Nem csak a saját egészsége miatt döntött így, de az állatokkal szembeni kegyetlen bánásmód és a klímaváltozás is elborzasztja.

Hamiltonban egy dokumentumfilm hagyott mély nyomokat. Elgondolkodtatta, hogy a túlzott húsfogyasztás milyen krónikus betegségeket okozhat.

Ráadásul például a vágásra tenyésztett marhák több káros anyagot bocsátanak ki, mint az összes repülő és autó. Õrület

- érvelt a közismerten állat- és természetbarát Hamilton az életmódváltás mellett.

Mint mondta, a Mercedes istálló szakácsaitól könnyen kérhet vega ételeket, az lesz igazán nehéz számára, hogy otthon is tartsa az elhatározását. Eddig semmiféle hátrányát nem érezte a testén az átállásnak, sőt!

"Mostanában sok vegánnal beszélgettem, mindannyian teljesen egészségesek és energikusak. Azt mondták nekem, hogy a lehető legjobb döntést hoztam"

- mesélte Hamilton, aki hangsúlyozta: a családjában szívbetegség és rák is előfordult már. Õ pedig nem akar sokak hibájába esni, akik csak akkor változtatnak az életmódjukon, amikor már megtörtént a baj - inkább igyekszik megelőzni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.