
Az afrikai játékos nem akart fizetni, ezért a FIFA eltiltotta a focizástól. Korábban az Arsenalban éveket húzott le.
A Nemzeti Sport információja szerint Emmanuel Eboué a Ferencváros fizioterapeutájának, Peter Friarnak köszönhetően edzéslehetőséget kapott a labdarúgócsapatnál.
Eboué nyolc évet játszott az Arsenalban, miután 2004-ben átigazolták a belga Beveren csapatától. Ezt követően 2011-ben a Galatasarayhoz igazolt, ahol három bajnoki címet is nyert. Tavaly a Sunderlandtől kapott szerződést, amit azonnal fel is bontott az angol csapat, miután a 79-szeres elefántcsontparti válogatott játékost súlyosan megbüntették március 31-én.
Mint kiderült, Eboué nem fizette ki a korábbi ügynökét, ezért a nemzetközi szövetség (FIFA) egy évre eltiltotta a focizástól. A FIFA már korábban is figyelmeztette a játékost, akit 2014 szeptemberében 30 ezer svájci frank büntetés megfizetésére kötelezték, és akkor négy hónap haladékot kapott, hogy rendezze tartozását.
![]()
Az NSO úgy tudja, Eboué kedden érkezett Budapestre, de arról nem lehet tudni, hogy hány edzésen vesz részt. Egyelőre úgy néz ki, hogy a Fradi nem tervezi a szerződtetését.







