RETRO RÁDIÓ

Szívszorító amit Széles Sándor utolsó napjairól mondott az édesanyja

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 25. 08:30

Széles Sándor teljesen váratlanul, édesanyja szeme láttára halt meg a kórházban..

Váratlanul hunyt el a két tanítványát is olimpiai bajnoki címhez segítő úszóedző, Széles Sándor, árulta el édesanyja, Klára asszony.

Délelőtt bent voltam a kórházba a fiamnál. Az orvosok azt mondták, stabil az állapota, belső vérzése sem volt. Nagyon megörültem, erre

egyszer csak azt vettem észre, hogy Sanyi elsápad, és már nem lélegzik. Rohantam az orvosokhoz, de már nem tudtak rajta segíteni. Ilyet még nem láttam, egy hang nélkül ment el a fiam

– fogalmazott a Borsnak Széles anyukája. – Az viszont nem tetszik, hogy most mindenki az egekbe magasztalja a fiam, ám amikor segítségre volt szüksége, alig állt valaki mellette. A kórházban is csak néhány pályatársa, Virth Balázs, Kovácshegyi Ferenc és a mostani tanítványa, Kalaus Valter, valamint a korábbi úszóelnök, Gyárfás Tamás látogatta meg. Az is fáj, hogy a Gyurta család egyszer sem ment be hozzá, pedig Danival összeforrt az élete.

Klára néni azt is elmondta, telefonon kereste a MÚSZ elnöke, Bienerth Gusztáv, aki részvétet nyilvánított, és felajánlotta, a szövetség kifizeti a temetés költségeit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.