Létrehozva: 2017.04.26.

Üzent a nagy magyar tehetség, félhetnek Katinkáék?

Még csak 15 éves a fiatal úszólány, de már most fenyegetést jelent a felnõtt mezõnyre. Az országos bajnokságon aranyérmet is nyert.

Mindössze 15 éves Késely Ajna, a fiatal úszó ennek ellenére már most a legjobbak közé tartozik, junior eredményei alapján pedig fényes jövő áll előtte. A Kőbánya SC versenyzőjének igazi klasszisokkal kell megküzdenie, az országos bajnokságon viszont Kapás Boglárkát és Hosszú Katinkát is legyőzte 400 gyorson.

Fiatal kora ellenére nagyon tudatosan építi a karrierjét Ajna, Egerszegi Krisztinához hasonlóan 14 évesen vett részt első olimpiáján, miután sikerült kijutnia Rióba. Ajnát egyébként egyáltalán nem zavarja, ha az ötszörös olimpiai bajnokhoz hasonlítják.

A fiatal tehetségnek több babonája is van, versenyre például nem utazik el a plüssállatai nélkül, az egyiket Egerszegitől, a másikat az édesanyjától kapta. A versenyek előtt pedig „ökölpacsizik” az edzőjével, és mindig megkérdezi, hogy középen van-e a csík a sapkáján.

Debrecenben aztán elkapta Kapás Boglárkát és Hosszú Katinkát, nem ijedt meg tőlük. Ez nem véletlen, a %Ripost% napilap szerdai számából megtudhatjátok, mit gondol a rivalizálásukról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Felismerhetetlen újabb videóján A Nagy Ő szexi, bikinis csábítója

origo.hu

Ezért alázták meg durván Palvin Barbara férjét, Dylan Sprouse-t

borsonline.hu

Óriási a botrány: rendőri intézkedés közben hunyt el egy ember Pest vármegyében

mandiner.hu

Felkavaró hír érkezett a Nemzetiben megsérült színésznő állapotáról

ripost.hu

Dráma a Farm VIP-ben: "Nem hiszem, hogy van annál fájdalmasabb, mint elveszíteni valakit"

hirtv.hu

Autósok, figyelem! Ezeken a területeken várható havazás

origo.hu

A fürdőkádban fotózták Palvin Barbarát - képek

life.hu

Erősítsd az immunrendszered természetes módon (x)

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

origo.hu

MEGÚJULT AZ INTERSPORT ÜZLETE VECSÉSEN A MARKET CENTRAL FERIHEGYEN(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Vigyázat, a magyar szurkolók zsebére is megy az Eb-sorsolás

OLDALVONAL

Michael Schumacherről vallott a világbajnok futballsztár

OLDALVONAL

Marco Rossi hazatért, elképesztő öröm érte

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Szoboszlainak hálával tartozik a Liverpool

OLDALVONAL

Marco Rossi jó hírt kapott, hetek óta erre várt

OLDALVONAL

"Ki kell hagynom az Eb-t" - szomorú döntést hozott a magyar válogatott kapusa

OLDALVONAL

"Nincsenek szavak" - képtelen megbirkózni a magánnyal a megözvegyült Sir Alex Ferguson

OLDALVONAL

Szoboszlai otthagyta a focipályát, nem hiszed el, hol videózták le